Az Újpest FC labdarúgóiról sok mindent lehet írni, hiszen a lila-fehér csapat környékén általában történik valami. Még az úgynevezett uborkaszezonban is. Illetve, nem is a szabadság ideje alatt, hanem a bajnokság befejezésének idején. Rendhagyó módon nem a fociról ejtettünk szót Vermes Krisztiánnal, hanem egy levél ürügyén beszélgettem az újpestiek csapatkapitányával.
– Csendben, a nyilvánosságot kizárva tettetek valami szívmelengető dolgot. Persze, nekünk az is a feladatunk, hogy rájöjjünk egy s másra, így a csapat segítségnyújtása sem maradhatott titok. Szóval, elárulod mi történt?
– Vidékről egy mozgássérült hölgy fordult hozzánk, a csapathoz egy kis segítségért. Röviden arról volt szó, hogy mindösszesen harmincezer forintos rokkantjáradékból él, ráadásul az édesanyja is elhunyt a közelmúltban. Nos, Anna arra kért bennünket, hogy némi pénzzel segítsük őt, mert tönkrement a kocsija, amely nélkül képtelen létezni.
– Krisztián! Ha valaki ír nektek, akkor a csapat azonnal a zsebébe nyúl?
– Sok levél érkezik hozzánk, de természetesen mindenkinek mi sem tudunk segíteni. Viszont Anna levele és utána a telefonbeszélgetés olyan hatással volt ránk, hogy nem is nagyon kellett az öltözőben arról beszélni, hogy segítünk-e, vagy sem. Nagy öröm, hogy egy emberként állt a csapat a jó ügy mellé, és az úgynevezett csapatpénzből átutaltunk egy szerény összeget a hölgynek. De nem is szeretnék a dologról sokkal többet mondani, csak annyit, jó volt újpesti focistának lenni, jó, hogy segíthettünk.
(gergely)