Legfontosabb a megelőzés

  •  
  •  
  •  

A méhnyakrák megelőzése érdekében a tervek szerint ősztől a kormány fokozatosan kiterjesztve ingyenessé teszi a HPV (humán papillomavírus) elleni védőoltást. Újpest Önkormányzata a 12-13 éves lányok oltását több éve ingyenesen biztosítja.

Dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő a program kapcsán az orvosi hátteret felidézve azt mondta: az oltások hatására egyes fertőző betegségek már alig-alig fordulnak elő. A védőoltások között új fejezetet nyitott a HPV elleni vakcina, amellyel a méhnyakrákért felelős vírusfertőzés ma már megelőzhető.

– A HPV méhnyakrákot okozhat, illetve a genitális vírusok elleni megelőzést szolgálja. Az oltást egyébként fiúknak, férfi aknak is érdemes beadatni, mivel ezek a vírusok a férfi nemi szerveket is támadhatják – tette hozzá dr. Hollósi Antal.

Újpesten a HPV elleni védőoltás 2011-óta ingyenes a 12-13 éves korosztálynak és a védelem felvétele szülői tájékoztatás mellett történik. Az 1998-2000 között született lányok már megkapták a vírus elleni védelmet, jelenleg a 2001-ben született 12-13 éves lányok oltása zajlik, az idei program nyáron fejeződik be. Az önkormányzat eddig több mint negyvenhatmillió forintot fordított a megelőzésre, és eddig csaknem ezer, a fent említett korcsoportba tartozó lány kapott ingyenesen védelmet.

MOA


A tervezett ingyenessé tétel a 13 évesnél fiatalabb, illetve a hatodik osztályos lányokat, a 12-13 éveseket érinti. Az e korosztályon felüliek, valamint a szintén védelmet kérő fiúk, férfiak továbbra is csak térítés ellenében kaphatják meg a vakcinát. Az oltássorozat három részből áll, az első és a harmadik injekció beadása között legfeljebb fél év telhet el. Az oltás és a szűrővizsgálatok együttes alkalmazása jelent optimális védelmet – hangsúlyozzák az orvosok.