Ami az év első napján történik, az a néphit szerint később, az év során, újra megismétlődik. Hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsuk, igyekezzünk csupa kellemes dolgot cselekedni január 1-én!
Például vidáman, rakott asztal mellett, baráti társaságban lépjünk az újévbe, minden jót kívánva egymásnak, hogy aztán egész évben bőség és szeretet vegyen minket körül.
A szándékos, „mágikus” célú cselekedetek mellett a régi idők óta igyekeznek az emberek jósolni a „véletlenből” is. Már a XVIII. századból vannak feljegyzések arról, hogy újévkor fokhagymakalendáriumokat készítettek az emberek, melyekből az év tizenkét hónapjának időjárására tettek jóslatot. Például tizenkét gerezd fokhagymába sót tesznek. Minden gerezd egy hónapnak felel meg. Amelyik gerezdben reggelre nedves lesz a só, az a hónap is nedves lesz, sok eső vagy hó várható majd.
A jósló szokások közé tartozik a szilveszteri ólomöntés, a lányok pedig mindenféle mágikus praktikával azt igyekeznek megtudni, ki lesz a férjük.
Közismert szokás az is, hogy az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség. Néha epikus eredetmondákat is fűznek e szokáshoz, pl. Hajdúszoboszlón azt mesélték, hogy az évbezáró lármázás a török háborúk idejére megy vissza. A szoboszlói asszonyok szilveszterkor összeverték a tepsiket, meghúzták a harangot, s az így keletkezett zajjal megrémítették, elűzték a törököket. Azóta is minden év utolsó estéjén hasonló zajkeltéssel búcsúznak az évtől.
Az évkezdő hiedelmek között igen makacsul ragaszkodnak a táplálkozás babonáihoz. Hazánkban pl. disznót kell enni, mert az a házba túrja a szerencsét, tilos viszont tyúkot enni, mert az a szerencsét kikaparja.
Az év első napján lencsét volt szokás enni, hogy sok pénz érkezzen a házhoz. Ehhez társult még az is, hogy az éjfél elkongatása után néhány szem lencsét tettek zsebre. Gyakran került ilyenkor az asztalra az újévi malac is, mi kitúrta a ház lakóinak szerencséjét, de jaj volt annak, aki ezen a napon baromfit evett, mert a csirke hátrafelé kapar, vagyis az elkaparni volt hivatott a szerencsét. Aki halra áhítozott, annak a farkánál kellett elkezdenie a fogyasztást, hogy nehogy elússzon a szerencséje, ugyanakkor egyes vidékeken nagyon szívesen látták ilyenkor a kopoltyúst az asztalon, mert pikkelye sok pénzt jelentett. A lencse és a malachús mellett érdemes sokféle rétessel “nyújtani” a gazdagságot. Ugyanakkor azt is tartják, hogy nem szenvedünk hiányt az új évben, ha nem faljuk fel az összes, Szilveszterre készített ételt.
Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:8.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:107%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-language:EN-US;}