A lakás-mellékvízmérők leolvasásának és számlázásának rendje 2015 márciusától kezdődően megváltozott.
Az éves egyszeri leolvasáson alapuló elszámoló számlán felül kéthavonta (vagyis évente öt alkalommal) részszámlát állít ki a Fővárosi Vízművek, melynek értékét az utolsó éves leolvasást megelőző egy év átlagfogyasztása alapján állapítják meg. A megfelelő dokumentálás érdekében a leolvasás során digitális fénykép készül a mérőről és annak állásáról.
A IV. kerületben az új rendszer szerinti éves leolvasást 2016 januárjában végzik majd a szolgáltató munkatársai. Az ezt megelőző hónapokban a lakás-mellékvízmérőket Újpesten nem olvassák le, a felhasználóknak részszámlát küld a szolgáltató. A részérték mennyiségéről még az első részszámla kiállítása előtt tájékoztatást kapnak az ügyfelek. A megajánlott részérték a Díjbeszedő Holding Zrt. ügyfélszolgálati elérhetőségein módosítható.
Lehetőség van a fogyasztási adatok kéthavonkénti bediktálására is. Amennyiben az ügyfelek a számlán feltüntetett diktálási időszakon belül élnek ezzel a lehetőséggel, úgy a számlát a részérték helyett a bejelentett mérőállás alapján állítja ki a szolgáltató
A mérőállásokat a már megszokott módon a Díjbeszedő Holding Zrt. elérhetőségein (a 06-80-203-613 zöldszámon, a 06-1-414-5000 telefonszám 1-es menüpontján, és a Díjnet rendszeren) és a Fővárosi Vízművek online ügyfélszolgálatán (ugyfelszolgalat.vizmuvek.hu), valamint az okostelefonokra (Androidra és IOS-re) letölthető Otthon + applikáción keresztül lehet bediktálni. A mérőállás bediktálásához külön megállapodásra nincs szükség. Ha a diktálás mégis elmarad, a korábban megajánlott részérték alapján részszámlát bocsátanak ki.