Lila-fehér aranyérmesek

  •  
  •  
  •  

A londoni nyári olimpiai játékok évében a lila-fehér egyesület aranyérmeseit mutatjuk be olvasóinknak. Sorozatunkban Gedővári Imre, Marosi Paula és Mészáros Erika pályafutását idézzük fel.

Gedővári Imre kardvívó 1951. július 1-jén született Budapesten. 1964-től az Újpesti Dózsa, majd 1986-tól a Budapesti Vasas kardvívója volt. 1974 és 1988 között szerepelt a magyar válogatottban. Három olimpián vett részt, amelyeken egy első, két harmadik, és egy negyedik helyezést ért el. Az 1988-as szöuli olimpián tagja volt a Bujdosó, Csongrádi, Gedővári, Nébald, Szabó összeállítású aranyérmes magyar kardcsapatnak. Visszavonulása után 1989-ig a Magyar Vívó Szövetség titkára, 1989-től 1991-ig főtitkára volt. 1991 és 1996 között az UTE elnökeként dolgozott.

Marosi Paula 1936. november 3-án született Budapesten. Testvérét, az olimpiai ezüstérmes, Marosi Józsefet követve lett vívó. 1954-től a Budapesti Dózsa, illetve az Újpesti Dózsa tőrvívójaként versenyzett. Kilenc éven át erősítette a magyar válogatottat. Tagja volt 1964-ben, a tokiói olimpián aranyérmes, 1968-ban Mexikóban az ezüstérmes magyar csapatnak. A technikás versenyző igazi csapatember volt, nyolc magyar bajnoki, valamint egy BEK-gőzelemhez segítette klubját, az Újpesti Dózsát. Aktív sportpályafutását 1972-ben fejezte be. Visszavonulása után a Belügyminisztérium munkatársa, illetve 1980-ig az Újpesti Dózsa elnökségi tagja volt.

Mészáros Erika pályafutásának legfényesebb sikere az 1992-es barcelonai olimpiához fűződik, ekkor a kajak négyes tagjaként Czigány Kingával, Dónusz Évával és Kőbán Ritával állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára az ötszáz méteres versenyt követően. Huszonkét országos bajnoki címét párosban és négyesben szerezte. Húszévesen, 1986-ban, a montreali vébén két arannyal – kettesben és négyesben – adta le névjegyét a nemzetközi mezőnyben. Ezután 1989 és 1993 között összesen nyolc ezüstérmet szerzett a világbajnokságokon. 1988-ban, a szöuli olimpián, K-2 500 méteren – Rakusz Évával – a negyedik helyen végzett, a K-4 500 méteres versenyszámban az ezüstérmet harcolta ki. A bajnoknő 1996-ban végleg szegre akasztotta a lapátot.

– Z. A.