•  
  •  
  •  

Az újpestiek büszkék arra, hogy újpestiek. Az önkormányzat is úgy érzi, a lakók erősen kötődnek a kerületükhöz, lakóhelyükhöz, lakóközösségükhöz. Ezt a lokálpatrióta érzést szeretné még inkább erősíteni a városrész vezetése, ezért ennek a jövőben néhány látható jelét is szeretné adni.

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

MicrosoftInternetExplorer4



/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-style-parent:””;
font-size:11.0pt;”Calibri”,”sans-serif”;
mso-fareast-“Times New Roman”;
mso-bidi-“Times New Roman”;}

Egyre több helyen találkozhatunk majd a negyedik kerület címerével a kerületben, ugyanis helyi szabályozásban rögzítik, hogy minden új építésnél el kell helyezni a homlokzaton az újpesti címert – erről döntött a testület szeptember utolsó napján.  

Dr. Trippon Norbert, az előterjesztést benyújtó alpolgármester kérdésemre elmondta: hogy szeretnék többek között azt elérni, hogy a kerület címere s lobogója ne csak az ünnepek, hanem a mindennapok szerves részévé válhasson.

– Újpesten jelenleg nagyon erős a lokálpatrióta értékrend, a lokálpatrióta gondolkodás. Ez így volt a múltban is, hiszen egy önálló, most már száz éves városról beszélünk, 1907-ben kapott városi rangot Újpest. Az a tapasztalatunk, hogy azokban is nagyon erős a lokálpatrióta érzés, akik nem többgenerációs újpestiek, hanem később beköltözöttek.

Azt is szeretnénk, hogy ebben a mai világban, amely globalizálódik, a saját lakóhelyünkhöz, otthonunkhoz és az egymáshoz való kötődéseink erősödjenek. Ennek vannak konkrét és szimbolikus lépései. Az újpesti címer használatát szeretnénk erősíteni a jövőben. Azt gondolom, már a jövő év második felében a kerület összes határánál lévő zászlótartó rudakra vadonatúj címeres zászlókat fogunk elhelyezni, ezzel egy időben megkezdjük az újpesti utcatáblák pótlását, cseréjét. Ezekre a táblákra színes újpesti címer kerül és rendeletet alkotunk arról, hogy ha magánbefektetésekből vagy önkormányzati pénzből nagyobb beruházás valósul meg – társasház, irodaház –, minden esetben az építési engedély feltétele legyen, hogy a beruházó az újpesti címert elhelyezze az épület homlokzatán. Szeretnénk, ha az újpesti zászló, az újpesti címer nem pusztán protokolláris események, hanem a mindennapok része lenne. Szeretnénk, ha ez a lokálpatrióta értékrendet erősítené.

– Mit szóltak az újpestiek ahhoz, hogy a zászlójuk, címerük sokkal fontosabb szerepet kap az életükben? Elképzelhető-e, hogy egyre több társasházra kerül fel az újpesti zászló, címer?

– Biztos vagyok benne, mert azt tervezzük, hogy a rendeletben az új befektetőknek ez kötelező lesz. Aki csatlakozni szeretne a programhoz, annak sem tiltjuk meg természetesen, hogy az ő házán ott legyen az újpesti lobogó, illetve a megfelelő minta alapján készült nagyméretű újpesti címer. Ennek is van hagyománya. Amikor Újpest még önálló város volt, akkor is fent volt a címer a házak homlokzatán. Számos ilyen épület megtekinthető ma is. Ezt a hagyományt szeretnénk folytatni és szeretnénk, hogy ehhez önként lehessen csatlakozni.