London 2012: Berki jó állapotban van

  •  
  •  
  •  

Karácsony István, a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) technikai bizottságának magyar tagja, a pénteken kezdődő londoni olimpia férfi talajversenyének főellenőre szerint Berki Krisztián jó állapotban várja a lólengést, amelyben aranyesélyesnek számít.

“A szerdai pódiumedzésen a helyemen, a talaj zsűriasztalnál ültem, és éppen mellettünk volt a lólengés. Persze, hogy félszemmel Krisztiánt és Hidvégi Videt figyeltem. Úgy láttam, mindketten jó állapotban vannak, és ahogy ilyenkor illik, jó benyomást keltettek a pontozókban” – mondta az MTI-nek Karácsony István. Hozzátette: ez az edzés nem létkérdés, az a lényeg, hogy mit nyújt a sportoló majd a versenyen.

Hangsúlyozta: Berkinek változatlanul a hazai közönség előtt szereplő Louis Smith a legnagyobb ellenfele.

“Berki egyértelműen szebb és elegánsabb gyakorlatra képes. Lehet, hogy egy részpontszámban jobb a brit tornász, de az összesített eredmény számít. Az pedig tévhit, hogy ilyenkor a pontozók a hazai versenyzőt segítenék: mindenki a gyakorlatot nézi, nem azt, hogy ki mutatja be. Az természetesen Smith-t feldobhatja, hogy sok ezren szurkolnak majd neki” – mondta Karácsony István.