Londoni repülőjegyért tornázik Berki Tokióban

  •  
  •  
  •  

Kedden az utolsó edzésen vett részt a magyar férfi és női tornászválogatott, amely szerdán már el is utazott Tokióba, a jövő pénteken kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Az UTE világbajnok tornászának nem kisebb akadályt kell leküzdenie, mint megvédeni világbajnoki címét, és szerezni annyi pontot, hogy biztos induló lehessen a londoni ötkarikás játékokon.

Berki a világbajnokságra utazás előtti napokat a családja és a kutyája társaságában töltötte, amint azt elmondta, az edzéseket kivéve alig mozdult ki újpesti lakásából, nehogy valamilyen baj érje. Baja különben is akad, ugyanis – ahogy mondta – az egyik tréningen megnyomta a bokáját, ezért egy kicsit könnyítettek az edzéseken.
– Már nincs semmi baj – nyugtatott meg mindenkit a világbajnok. -  Nagyon várom a világbajnokságot, legszívesebben már bemutatnám a gyakorlatokat. Jól vagyok, és úgy gondolom, jól fel is készültem. Igaz, a bokámmal volt kisebb problémám, ezért bekötött lábbal tréningezem, és kerültem a leugrásokat. De már nem is gondolok a sérülésre.

– Milyen eredménnyel lenne elégedett?
– Természetesen a győzelemmel. Persze, a legfontosabb, hogy megszerezzem a londoni repülőjegyet. Beszélgettem a szövetség elnökével, az olimpiai bajnok Magyar Zoltánnal, aki nyugtatott. Jó pedagógusként próbálta levenni a vállamról a terhet. Úgy mondta, most a kvalifikáció a legfontosabb, majd az olimpián kell az aranyért harcolni. Tisztelem az elődömet és remélem nem haragszik meg, ha Tokióban is a dobogó legmagasabb fokára állok.

(gergely)