Ma este egy órára elsötétül a Föld

  •  
  •  
  •  

Ma este fél kilenctől fél tízig a világ 133 országának több ezer településén és vállalatánál, sokmillió háztartásban és számos híres épületen kialszanak a fények a Természetvédelmi Világalap (WWF) Föld órája (Earth Hour) elnevezésű akciója keretében, a klímavédelem és az energiatakarékosság jegyében.

Magyarország negyedik éve vesz részt a nemzetközi éghajlatvédelmi akcióban: idén mintegy 3 ezer személy, több mint 70 település és 250-et meghaladó intézmény, vállalat jelezte részvételét a www.foldoraja.hu honlapon.

Híres épületek, építmények és helyszínek is sötétbe borulnak majd, így például a Lánchíd, a Parlament, a Duna korzó, a New York Palota, a Nemzeti Színház, az egri székesegyház, a kecskeméti Cifra Palota, a siófoki Víztorony és a kaposvári Nagyboldogasszony Székesegyház. A ferihegyi repülőtér egyik kifutópályáját sötétíti el.

Országszerte számos rendezvényt is tartanak a Föld órájához kapcsolódóan; a szervező WWF a budai Várban és Szegeden ünnepel, a XIX. kerületi Városház téren pedig este debütál a Klímadal Fésűs Nelly előadásában. Utóbbi eseménnyel a Külügyminisztérium, az Európai Bizottság és az Európai Parlament közös energiatakarékossági szemléletformáló kampánya, a Kapcsold Ki! csatlakozik a Föld órájához.

A 2007-ben Ausztráliából kiindult akció mára a világ legnagyobb klímavédelmi mozgalmává nőtte ki magát: tavaly már 128 ország és mintegy 1,3 milliárd ember csatlakozott a kampányhoz. Idén a résztvevő országok száma 133-ra növekedett, és olyan világszerte ismert épületek borulnak majd sötétbe, mint a gízai piramisok, az Eiffel-torony, az athéni Akropolisz, a Buckingham-palota és a Big Ben, a római Colosseum és az Empire State Building.

(stop.hu)