Ma kapják meg SMS-ben az értesítést, akiket a hétvégén beoltanak

  •  
  •  
  •  

Nagyon rossz a járványügyi helyzet, és várhatóan tovább romlik – hangzott el az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján. Müller Cecília elmondta: rendkívül leterheltté vált a kórházi ellátórendszer, és egyre inkább bebizonyosodik, hogy a brit mutáns a fiatalabb korosztályban is súlyos, szövődményes megbetegedést okozhat. Hozzátette: az oltási folyamat most még nem tart ott, hogy érdemben mérsékelje a vírus terjedését, erre még néhány hetet várnunk kell.

A hétvégén 70 ezer embert fognak beoltani. Őket 101 kórház több mint 400 oltópontjának valamelyikére fogják behívni. Az értesítést SMS-ben kapják meg a mai nap folyamán. Ebben benne lesz, hogy mikor és hova kell menniük. Ez egyelőre nem módosítható, így, aki semmiképp sem tud elmenni, azt majd később értesítik, hogy mikor kaphatja meg a vakcinát.

 

 

Mindenkit kérnek, hogy a megadott időpontban pontosan jelenjen meg, se előbb, se később ne érkezzen. Az oltásra vigyük magunkkal személyi igazolványunkat, TAJ kártyánkat és a  hozzájárulási nyilatkozatot, amely a kormányzati tájékoztató oldalról tölthető le INNEN.

, , ,