•  
  •  
  •  

Éppen három évtizede, hogy Orosz Sándor és felesége átvették az akkor már fél évszázada működő Kornidesz cukrászda üzletét a Templom utcában. Az Orosz cukrászdában még ma is a hagyományos recept szerint készítik süteményeiket és fagylaltjaikat, annak ellenére, hogy ez jóval időigényesebb, nehezebb feladat.

Az Orosz házaspár harminc éve nyitotta meg üzletét a korábbi Kornidesz cukrászda helyén. A Templom utcai kis cukrászda – elődje berendezésének köszönhetően – ma is szinte teljes egészében őrzi annak hangulatát. A pultban sorakoznak a kívánatosnál kívánatosabb sütemények, a másik oldalon pedig a fagylaltok kelletik magukat. Kedves, mosolygós, fiatal nő fogad minket: ő az üzletvezető, az Orosz házaspár keresztlánya, Máté Szilvia.

– Édesanyám, aki szintén Orosz lány, már a kezdetektől fogva itt dolgozott. Egy idő után, amikor végeztem az iskoláimmal, én is idekerültem. Amikor tíz éve meghalt a keresztapám, a felesége, Ilona úgy érezte, hogy ő már idős ahhoz, hogy megtanuljon üzletet vezetni. Ekkor kért fel, hogy lássam el ezt a feladatot én – kezdi történetét Máté Szilvia.

Szilvia, mondhatni, itt nőtt fel, hiszen kilencéves kora óta idejárt hétvégeken az édesanyjának segíteni.

– Soha nem voltam otthonülő-fajta. Már akkor is a cukrászat érdekelt inkább. Kicsiként keresztpapától a műhelyben ellestem bizonyos fogásokat. Szép lassan belenőttem a munkába, és végül itt ragadtam. A hagyományokat megőrizve ugyanolyan gonddal készülnek ma is a fagylaltjaink és a süteményeink, mint harminc éve – mesél a kezdetekről. 

Mint kiderül, Szilvia a fagylaltkészítés mestere. A jó fagylalt titka szerinte az, hogy hagyományos módon állítják elő. Az igazi főzött fagylaltnak ugyanis nincsen párja. 

– A tejes alapú fagyiknak egységes alapot készítünk tejjel, majd utána ízesítjük az adott fajta szerint rummal, gesztenyével, mazsolával. A gyümölcsfagylaltok is valódi gyümölccsel, vizes alappal készülnek. Egy kis cukrot, savanyítást még adunk hozzájuk, de aromát sem a tejes, sem a gyümölcsös fagyiknál nem használunk. Igaz, a porfagylaltból készülő hideg édességet sokkal könnyebb elkészíteni. Gyorsabb, nem igényel semmilyen cukrászati tudást, látványosan, szépen púpozható, formálható, ízre mégsem ugyanaz – hangsúlyozza az üzletvezető.

A jó fagylalt és a házias sütemények mellett a titkuk talán az, hogy igyekeznek mindent megtenni a vevőkért. Ennek jegyében folyamatosan új és újabb süteményeket „találnak ki”, választékuk összeállításánál gondolnak a cukorbetegekre is. A cukrászdában megtalálható a legendás Újpest-szelet is, amelynek árából az önkormányzat jótékonysági szervezetét, az Újpesti Cseritit támogatják. Maximálisan rugalmasak, azaz ha esetleg valakinek nyitvatartási időn túl jutna eszébe, hogy elfelejtette megrendelni az ünnepi tortát vagy a másnapi családi ebédhez a süteményt, pogácsát, akkor „sütivonalukon” ezt is megteheti. Az újpestiek érezhetően értékelik mindezeket, így nem csoda, hogy sokan évtizedek óta rendszeres vendégeik családostól.

G.R.

Cím: Orosz cukrászda, IV., Templom u. 3. Tel.: 06-70 429-3917