•  
  •  
  •  

Kertész József még abból a vállalkozói rétegből került ki, amelyik igazi hivatásnak tekinti a vendéglátást. Ráadásul a nehezebb utat választotta, vállalkozóként működtetett több éttermet. Most az újpesti piac szomszédságában, a Templom utca legelején üzemeltet egy érdekes nevű gyorsétkezdét, a Sopszka Tanyát.

A Sopszka Tanya neve a feleségtől eredeztethető, mivel az asszony bolgár származású. Kertész József töredelmesen bevallja, ugyan bolgár ételspecialitásokat is felszolgál, de a magyar ételek sokkal jobban fogynak.

– Igyekeztem okulni abból, amit annak idején nem szerettem a főnökeimben – mondja humorosan a főnök. – Kitanultam a mesterséget, ellestem a különféle szakmai fogásokat. Itt a feleségemmel tartjuk a frontot. A gyerekek nem viszik tovább a szakmát, ők más pálya felé mennek. Elértem a nyugdíj-korhatárt, de kortalan vagyok.

1972-től 1979-ig két sarokkal arrébb működtetett egy éttermet, a legendás Piros Hetest. A Sopszka tanyát 1994-ben nyitotta meg, máig az önkormányzattól bérli a helyiségeket.

Hogy milyen a Sopszka-saláta? Egészséges és finom.

Á.T.