,
  •  
  •  
  •  

Május 20-án vehették át elismeréseiket azok az újpesti pedagógusok, illetve diákok, akik munkájukkal, eredményeikkel, teljesítményükkel rászolgáltak erre.

Az újpesti fiatalokkal, fiatalokért dolgozó, munkájukban kiemelkedően teljesítő szakembereket és városunk valamilyen területen kiváló teljesítményt nyújtó diákjait köszöntötték a Városháza dísztermében május 20-án. Őket, a hozzátartozókat, kollégákat, barátokat és a meghívott vendégeket városunk polgármestere üdvözölte. Dr. Trippon Norbert elsőként azokhoz a felnőttekhez szólt, akik munkájukkal és életükkel a Boldog Sándor István Újpest Gyermekeiért Díjat érdemelték ki.

“Akiket ma pedagógusként díjazunk, sok évtizedet tettek abba a fantasztikus tudásba és emberségbe, hivatásba, amit ők végeztek. Az ő munkájuk nem elsősorban jegyekben, lexikális tudásban, készségfejlesztésben, vagy nem kizárólag abban mérhető, hanem talán abban is, hogy hosszú-hosszú évtizedekig meghatározó emléket és nyomot hagynak azokban a gyerekekben, legyenek azok óvodások, vagy legyenek azok iskolások, akik a kezük alatt megfordultak” – fogalmazott a polgármester.

És ott ültek persze a padokban a diákok is, a kiváló tanulók, a kiváló sportolók, és azok, akik közösségi munkájukért érdemeltek elismerést.

„Nem egyszerűen tehetségesek vagytok, hanem elhivatottak vagytok, és hajlandóak vagytok mellé tenni azt a szorgalmat, az időt, az áldozatot és a kitartást. És ez egy nagyon-nagyon fantasztikus dolog, mert ezzel nemcsak minket, a szüleiteket, a tanáraitokat, az edzőiteket vagy éppen az osztálytársaitokat teszitek boldoggá, vagy büszkévé, hanem bennünket is, Újpest egész városát” – emelte ki a városvezető.

Újpest gyermekeiért

Ezután kerül sor az elismerések, elsőként a Boldog Sándor István Újpest Gyermekeiért Díjak átadására. Idén öten vehették át azt.

Gyetvai Márta Magdolna tanító, az Újpesti Karinthy Frigyes Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusa, akinek példamutató munkáját 2025-ben Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel is elismerték. A több évtized alatt mindvégig kiemelt szerepet kapott munkájában a környezettudatosságra való nevelés. A természet szeretetét és otthonról hozta, és az évtizedek alatt mindvégig azon dolgozott, hogy a gyereknek is átadja – mondta Márta néni az Újpest Médiának.

Hamzáné Szita Ilona majdnem 40 éve tanít, az 1999/2000-es tanévtől pedig ő irányítja a Megyeri Úti Általános Iskolát, amelynek tantestülete 2015-ben közösségként már átvehette a Sándor István Újpest Gyermekeiért Díjat. Az igazgatónő megbízatása 2026-ben lejár, és ez egyben a pályája lezárását is jelenti. Nehéz elhinni, és egyelőre ő sem nagyon tudja felfogni, hiszen egész eddigi élete a munkával telt, ráadásul abban a szerencsés helyzetben lehetett, hogy a hivatása egyben a hobbija is volt – mondta a lapunknak a díj átvétele után Hamzáné Szita Ilona.

Havas Orsolya óvodapedagógus álma annak idején egy olyan „gyerekparadicsom” létrehozása volt, ahova a gyerekeknek élmény járni, és szinte észrevétlenül készülhetnek fel az iskolai évekre. 2002-ben nyitotta meg Újpest első alapítványi fenntartású magánóvodáját, egyben a kerület első sportóvodáját, a Hétszínvirágot, amely sok más mellett kiemelten fontos feladatának tartja, hogy már ebben a korban megszerettesse a kicsikkel az aktív, egészséges életet. Felépíteni sem volt kis munka, működtetni sem az, de nagyon megérte – készített rövid leltárt a díjátadás után az Újpest Médiának az intézményvezető.

Sánta Ágnes mögött is több mint 40 év tanítás van, ebből 38 az Újpesti Karinthy Frigyes Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában telt. Két esztendeje már nyugdíjasként dolgozik. Most úgy döntött, megáll, igaz, ezt a környezete még nem hiszi el neki. De tényleg azt gondolja, inkább már kertészkedne és elolvasna mindent, amire eddig nem jutott idő – mondta a tanárnő az Újpest Médiának. Hozzátette azt is, örül, hogy egy nagyon jó nyolcadikkal és két kis ötödikkel fejezheti be a munkát, ráadásul egy olyan tantestületben, amelyről mindenki álmodik.

Boldog Sándor István Újpest Gyermekeiért Díjat vehetett át Trakperger Árpád, az UTE szervezési igazgatója is, az országszerte egyedülálló és a Testnevelési Egyetemen is tantárggyá lett Minden Sport-program atyja. „Árpi bácsi” idén már hatodik éve szervezi és vezényli Újpest Önkormányzata és a sportklub népszerű napközis táborait, ahol nyaranta mintegy 900 újpesti család bízza rá és kollégáira gyermekeit. Amikor a pedagógusok pihennek júliusban, mi akkor nagyon-nagyon dolgozunk, de hát azért dolgozunk, hogy ők pihenjenek – mondta a sportvezető, aki javában készül már a nyári napközis táborra.

Dicséret Újpesttől

A Sándor István-díjak átadása után került sor a valamilyen területen kiemelkedően teljesítő újpesti diákok elismerésére.

Az Újpest Kiváló Tanulója Díjat idén hét újpesti általános- és középiskolás érdemelte ki: Bolla Illés András, az Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola nyolcadikos, Kronekker Lilla, az Újpesti Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola és Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola ugyancsak nyolcadikos, Magyar Konrád, az Újpesti Szigeti József Utcai Általános Iskola hetedikes, Püsök Zsombor, a XV. kerületi Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium ötödikes, Szabó Dániel, a Németh László Gimnázium 11. évfolyamos, Till Petra Réka, az Újpesti Babits Mihály Gimnázium 12. évfolyamos, valamint Trendl Luca, az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 9. évfolyamos tanulója.

Újpest Kiváló Diáksportolója elismerésben öt fiatal részesült: Agócs Petra (kajak-kenu, KSI), az Újpesti Szigeti József Utcai Általános Iskola, Áldott Nóra (rövidpályás gyorskorcsolya, FTC) a Berzsenyi Dániel Gimnázium, Bartos Lili (öttusa, UTE), az Újpesti Karinthy Frigyes Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Lukács Gábor (torna, KSI) az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium, valamint Monori Adina Judith (műkorcsolya, Vasas) az Újpesti Babits Mihály Gimnázium tanulója.

A Kiváló Diákközösségi Munkáért Díjat 2026-ban három újpesti diák érdemelte ki: Füredi-Szabó Zsófia, az Újpesti Babits Mihály Gimnázium végzős, Szélesi Szonja, az Újpesti Bajza József Általános Iskola nyolcadikos és Vákics Konrád, Budapesti Gazdasági SZC Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum 10. évfolyamos tanulója.

CSG