Magyarország másfél hónapja nem jelent koronavírus-adatokat az EU-nak

  •  
  •  
  •  

A meglepő tényre úgy derült fény, hogy Norvégia közzé tette, honnan fogadnak beutazókat július 15-től. A skandináv ország az EU-s, EGT-s és schengeni övezethez tartozó államok polgárai előtt nyitja meg határait – néhány kivétellel.

Az Index cikke szerint a tiltólistán a járvánnyal még komoly küzdelmet folytató országok maradtak, (például Románia, vagy Bulgária), valamint azok, amelyek nem szolgáltatnak információkat az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) számára. Utóbbiak közé tartozik Portugália, Luxemburg és Litvánia is – ám Magyarország maradt el  a számokkal a leghosszabb ideje.

Hazánk a 22. héten küldött utoljára adatokat az ECDC-nek, most pedig a 28. hétben vagyunk. Vagyis a magyar kormány másfél hónapja titkolózik az Unió előtt – holott az ismertetett hivatalos információk szerint kifejezetten jól állunk, a norvégok által támasztott feltételeknek is bőven megfelelnénk.

 

 

Az Index az ügyben megkereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, ahonnan azonban arra nem kaptak választ, mi az oka annak, hogy nem küldenek adatokat az illetékes EU-s szervnek. A külügy csupán annyit írt, hogy „Magyarország mindig a kölcsönösség alapján jár el, Norvégia polgáraival szemben ugyanazokat az elveket érvényesítjük, mint ők Magyarországgal szemben”. Vagyis pusztán annyi derült ki, hogy ameddig mi nem utazhatunk oda, ők sem ide. Ám, hogy elvileg járványügyileg kifejezetten jól álló országként miért titkoljuk adatainkat az Unió elől, az továbbra is rejtély.

, , , ,