Már az ovisoknak sem titok

  •  
  •  
  •  

Óvodások újabb csoportjai keresték fel az újpesti piacot, hogy megismerkedjenek annak kereskedelmi és közösségi funkciójával. A gyerekek meglátogatták a Lipóti Pékséget, ahol péksüteményeket készítettek.

Délelőtt a Lakkozó ovisok érkeztek, két csoportban a vásárcsarnok elé. A pékségben Oberhauser János üzletvezető mutatta meg a gyerekeknek, hogyan készül a kenyér, majd a kicsik nekigyürkőztek, és az előre elkészített tésztából péksüteményeket formáltak.

Az ovisok kísérőikkel végigjárták a piacot, az egyik árushelyen almákat, másik helyen mandarinokat válogathattak, amelyeket az óvodában fogyasztanak el. A halaknál és a savanyúságoknál is elidőzött a csoport. Mire a séta véget ért, megsültek a sütemények, a gyerekek boldogan, élményekkel gazdagodva tértek haza. És, hogy felejthetetlen legyen a találkozó, névre szóló oklevelet is kaptak.

U. N.


Újpest Önkormányzatának kezdeményezése azt a célt szolgálja, hogy a bevásárlóközpontokhoz, plázákhoz szoktatott gyermekeket visszavezesse az olyan klasszikus közösségi terekbe, mint az újpesti piac is, ahol kitűnő minőségű magyar, nagy-, és kistermelői termékekhez juthatnak a vásárlók, s közben találkozhatnak barátaikkal, ismerőseikkel, megbeszélhetik ügyes-bajos dolgaikat.