Már határainkon a vírus gyorsan terjedő új mutációja

  •  
  •  
  •  

Szlovákiában is megerősítették a koronavírus új, elsőként Anglia déli területein terjedni kezdett változatának jelenlétét – jelentette Marek Krajcí egészségügyi miniszter közlésére hivatkozva hétfőn a TASR szlovák hírügynökség.

A tárcavezető arról számolt be, hogy az ország keleti részében lévő, a magyar határhoz közeli nagymihályi (Michalovce) járásból származó néhány mintában sikerült kimutatniuk az új változatot, amelyet “angol törzsnek” nevezett.

Az országban egy december 21-én hatályba lépett intézkedés szerint minden személynek karanténba kell vonulnia, aki az Egyesült Királyságból érkezik az országba. A brit kormányfő december közepén jelentette be, hogy a fővárosban és környékén olyan új változata jelent meg a koronavírusnak, amely akár 70 százalékkal is fertőzőbb lehet, mint az eddigiek. Keddtől egész Angliában teljes zárlat lépett életbe, melynek értelmében otthonát mindenki csak bevásárlás, munka, és sportolás céljából, vagy egészségügyi okok miatt hagyhatja el.

Szakemberek egybehangzó állítása szerint ugyanakkor az oltások a kórokozó új mutációjával szemben is hatékonyak.

, , ,