Marc Leliévre: „Az egész csapat érdeme a siker!”

  •  
  •  
  •  

Csapatunk fegyelmezett játékkal hozta el mind a három pontot Debrecenből az OTP Bank Liga 21. fordulójában.

Megbízott edzőnk, Marc Leliévre érthető módon boldogan értékelt az egygólos győzelem után.

Marc Leliévre:

– Azt hiszem, ha Debrecenben nyerni tud a csapatod, akkor minden okod megvan arra, hogy boldog edzőkként szállj fel a buszra. Az első félidőben jól és szervezetten játszottunk, meg is tudtuk szerezni a vezetést. A második félidőben már fölényben játszottak a hazaiak, de a tizenhatoson belül szerencsékre nem voltak hatékonyak, mi pedig a kontrákkal a meccs végéig veszélyesek tudtunk lenni. Nem azt mondom, hogy mi vagyunk a legjobb csapat, de ma nagyon keményen dolgozott egytől-egyig mindeki a győzelemért. Az egész csapat érdeme a siker, hétfőre szabadnapot kapnak a játékosok, keddtől pedig készülünk a pénteki Kaposvár elleni hazai mérkőzésre.

A mérkőzésen megsérülő Lázár Bencének a helyszíni diagnózis alapján elszakadt vállízületi-szalagja, támadónkat minden bizonnyal még az éjszaka folyamán megműtik, ha a röntgen alapján erre szükség van.  Bencének minél gyorsabb felépülést kívánunk! – FRISSÍTÉS: Jó híreket kaptunk a röntgen után, Lázár Bencének nincs szüksége műtétre, mert a szalagok épek maradtak a vállában. Csatárunk saját otthonában töltheti az éjszakát. 

Kondás Elemér:

– Nem játszottunk jól, pontatlanok voltunk, de azt nem mondhatom, hogy nem küzdöttek a győzelemért a játékosaim. Ez azonban a mai nap kevés volt a pontszerzéshez. A középpályán kellett volna több „minőséget” beletenni a játékba, több párharcot kellett volna nyernünk. Sokat hibáztunk, az Újpest így sokszor tudott kontrázni, egy öngóllal pedig elvitték magukkal a három pontot.

kép és szöveg: ujpestfc.hu