Második tavaszt nyújt a klub

  •  
  •  
  •  

Rövidesen új kikapcsolódási lehetőség várja az idősebbeket. Március 18-ától „Második tavasz”néven nyugdíjasklub indul az Újpesti Polgár Centrumban. A kezdeményezés célja, hogy színvonalas kikapcsolódási lehetőséget, szórakozást nyújtson kéthetente egy alkalommal, hétfő délutánonként 15 órától az klubtagoknak.

 Nyugdíjasoknak indít programot március végétől az Újpesti Kulturális Központ – Ady Endre Művelődési Ház. A kéthetente jelentkező klub gazdag programkínálatában szerepel egyebek mellett szobanövények ápolásával, kertészkedéssel kapcsolatos eszmecsere, egészségmegőrzéssel foglalkozó előadás, természetes gyógymódokról szóló beszélgetés vagy régi receptek, helyi szokások, történetek megosztása egymás között.

– A klubfoglalkozások mellett házon kívüli programokra is várjuk az nyugdíjasokat. Tervezünk például kirándulást a vácrátóti arborétumba, több kiállítás-, valamint tárlatlátogatást, vagy éppen sétát a Margitszigeten. A manapság sokat emlegetett aktív időskor jegyében több, időseket megcélzó foglalkozást szervez évek óta intézményünk. A „Kattints rá Nagyi” és a „Mozdulj rá nagyi”elnevezésű programjaink sikere és a résztvevők között szövődő barátságok láttán jutottunk el egy általános nyugdíjas klub létrehozásának gondolatáig. Reméljük, a többihez hasonlóan ez is kedvelt lesz – fogalmaz Czégény Ilona, a klubot létrehozó intézmény igazgatóhelyettese.

G. R.

Újpesti Nyugdíjasklub

Kezdés: március 18. hétfő, 15 óra

Helyszín:Újpesti Polgár Centrum (Árpád út 66.)

Tagsági díj negyedévre: 6 000 Ft

További információ: 230-6000 (Katona Gyöngyi)