MÁV: Megszűnt a kódos jegyátvétel a pályaudvarokon

, ,
  •  
  •  
  •  

Megváltoztak az igények, az új internetes felületen már bérletet sem lehet venni.

A december közepe óta elérhető új jegyvásárlási felületen már nem lehet bérletet, illetve olyan jegyet sem venni, amit egy egyedi kóddal, a pályaudvaron lehet átvenni – vette észre a 24.hu egyik olvasója. Eközben a régi felület már nem is működik, de az új is csak próbaüzemben megy hivatalosan.

A lap megkeresésére a MÁV azt írta, hogy az elektronikus vonatjegy széles körű elterjedésével már három éve rohamosan csökken azok száma, akik automatás átvétellel vásároltak jegyet vagy bérletet, ezért tették teljesen elektronikussá az online vásárlást. Megerősítették azt is, hogy bérletet jelenleg csak a mobilalkalmazáson keresztül lehet venni, de még az idén lehetőség lesz újra az online felületen is erre.

A jegypénztáras vásárlás mértéke egyébként folyamatosan csökken: a MÁV adatai szerint 2019-ben az összes belföldi termék 52,2 százalékát vették meg pénztárakban az utazók, 33,9 százalékát pedig automatából, az interneten vagy a MÁV-appból. 2020-ban ugyanezen termékek 44,2 százalékát pénztárakban, 40,4 százalékát pedig automatából, az interneten illetve az applikáció segítségével váltották meg. A fennmaradó rész pedig az úgynevezett „fedélzeti” jegyvásárlás volt, amikor valaki már utazás közben, a kalauztól vesz jegyet.