•  
  •  
  •  

A már összegyűjtött 5300 kilogrammon túl újabb 1290 kg PET palackos kupak gyűlt össze, amiket október első napján szállítottak el Tinnyére, a Halassy Olivér Sportközpontból. Az üdítős kupakok jótékony célt szolgálnak.

Mint ismert, a Halassy Olivér Sportközpont és az Újpesti Cseriti azért fogott közös, jótékony akcióba, hogy a kupakok ellenértékéből a születésétől fogva fizikai segítségre szoruló Imikét egy hatszázezer forintba kerülő járássegítő géphez juttassa. Az Újpesti Napló szeptember 27-i megjelenéséig 5300 kg kupak gyűlt össze, most hétfőn pedig további 1290 kg-ot szállítottak el a tinnyei műanyagfeldolgozóba a Halassy Olivér Sportközpontból.

Az Újpesti Városnapokon is szép számmal érkeztek adományok, de az állatmentő ligától és az Újpest FC-től is érkezett segítség. Előbbi „annyit fizetsz, amennyit gondolsz” akció keretén belül kínált eladásra állateledeleket, amelyek ellenértékét, csaknem hetvenezer forintot szintén Imike javára ajánlott fel. Az Újpest FC az augusztus 19-ei, Ferencváros elleni 2:1-es mérkőzésén használt, dedikált focilabdát bocsájtotta licitre, a sportszer százezer forintért talált gazdára. Az 5300 kg kupakkal együtt akkor 334152 forint gyűlt össze, múlt héten a gép megvásárlásához még 4700 kg kupak hiányzott. Most további 1290 kg-ot szállítottak Tinnyére, aminek köszönhetően már csak 3410 kg kupak árára van szükség a járássegítő gép megvásárlásához.

MOA