Még többen lettünk

  •  
  •  
  •  

Március 15-én, ünnepélyes keretek között vehette át hatvan határon túli magyar a teljes jogú magyar állampolgárságukat igazoló oklevelüket Wintermantel Zsolt polgármestertől. Az ünnepélyes esküre és az átadásra az Újpesti Városháza dísztermében került sor.

Könnyes szemek, meghatódott tekintetek, boldog arcok. Március 15-én, a nemzet ünnepén hatvan határon túli magyar vált teljes jogú magyar állampolgárrá Újpesten. A megindító eseményen a Városháza díszterme megtelt a rokonokkal, családtagokkal, barátokkal.

József Attila, „A Dunánál” c. versével vette kezdetét az ünnepi esemény, melyet Krizsik Alfonz előadásában hallgathattak meg a jelenlévők. Ezt követően üdvözölte Wintermantel Zsolt az eskütevőket és hozzátartozóikat, majd felcsendült a Himnusz, és hatvanan esküdtek fel egyszerre a magyar hazára.

A Szózat elhangzása után az állampolgárok egyenként vették át a polgármestertől az okiratot, amely teljes jogú magyar állampolgárságukat igazolja. Az újdonsült állampolgárok legidősebb tagja, Székely Erzsébet, 1919-ben született Erdélyben.

– Együtt, egymáshoz tartozunk, egyek vagyunk- mondta el könnyes szemekkel a 93 éves Erzsi néni. Ezért volt fontos számára, hogy megkapja az állampolgárságot.

A polgármester az oklevelek átadása után elsőként köszöntötte és gratulált az esküt tett állampolgároknak. Hangsúlyozta, hogy bár a Városháza díszterme az elmúlt száz év alatt sok jelentős történelmi esemény helyszíne volt, ilyen megható és különleges dolog most történt itt először. Hozzátette, büszke arra, hogy annak a Parlamentnek a tagja lehet, amely lehetővé tette, hogy hosszú igazságtalanság után minden határon túli magyar állampolgár lehessen hazájában. Wintermantel Zsolt tisztelettel meghívta az új magyar állampolgárokat a Petőfi szobornál tartott ünnepi megemlékezésre is.
A búcsúzó szavakat követően a hatvan eskütevő a rokonok és családtagok körében ünnepelt tovább.

(antosa)