Megálló Galéria

  •  
  •  
  •  

A tavalyi év sikerén felbuzdulva az újpesti székhelyű Cri Du Chat Baráti Társaság ismét mini galériát rendezett be a Városnapok rendezvénysorozatához kapcsolódva. A szombat délelőtti programokra érkezők a 30-as busz Újpest Központ – Szent István tér megállójában nézhették meg a ritka betegségekkel élő gyermekek és fiatal felnőttek alkotásait.

A Cri Du Chat Baráti Társaság 2012-ben már negyedik alkalommal hirdette meg év elején művészeti pályázatát ritka betegségekkel alkotók számára. A pályázatra beérkező műveket február végén, a Ritka Betegségek Napjának országos rendezvényén mutatták be egy reprezentatív kiállításon.  Az alkotók számára minden évben lehetőséget biztosítanak arra, hogy képeiket felajánlva a szervezőknek vándorkiállításokon még szélesebb körben is bemutatkozhassanak. Ebből az anyagból kaptak ízelítőt az újpestiek a „Megálló Galériában”.

Sajnos az időjárás szombat délelőtt nem volt kegyes a szervezőkhöz, így az eredeti elképzelésnél korábban kellett zárni a bemutatót, a képek megóvása érdekében. A szervezők azonban bíznak abban, hogy így is kellemes emlékkel, maradandó élménnyel folytatták útjukat azok, akik időt szántak a képek megtekintésére.

A kiállítás megrendezését az utasvárók tulajdonosa, az EPAMEDIA  Hungary Zrt. támogatta azzal, hogy engedélyt adott a megálló használatára. Köszönjük a segítséget!

A „Ritka Szépségek” programmal és a társaság tevékenységével kapcsolatban további információk találhatóak a www.criduchat.hu oldalon.


Cri Du Chat Baráti Társaság