Megdőlt a rekord a horgászversenyen

  •  
  •  
  •  

Verőfényes napsütésben, kiváló hangulatban telt az immáron második alkalommal megrendezett Újpesti Horgászverseny. A szombati megmérettetésen a tavalyihoz képest nem csak a horgászok száma duplázódott meg, de a győztes fogás is méretesebb volt.

Hajnali hat órakor startolt az Újpest Önkormányzata által meghirdetett verseny a Dunakeszi Kavicsbányatavon, összesen 135 horgásszal. Voltak, akik egyénileg, mások csapatban vágtak neki a több órás pecázásnak. A tóba, a verseny előtti hetekben 10-15 mázsa halat is betelepítettek, így garantált volt, hogy előbb-utóbb megmozdul a kapásjelző.

Bár a halak elég visszafogottak voltak, és nem igazán akartak horogra akadni, szerencsére azért több ponty, amur, kárász és még egy compó is ráharapott a csalira. A verseny azonban nem csak a horgászatról, de a főzésről is szólt, a legjobb újpesti slambucot kellett elkészíteni. Kukták és horgászok egymás mellett versengtek, majd délben a slambucok zsűrizése, egy órakor, a kürtszó után a halak mérlegelése kezdődött meg.

Kettő órakor eljött az igazság, vagyis az eredményhirdetés pillanata. A verseny helyezettjeinek Wintermantel Zsolt polgármester adta át a nyereményeket Gabaj Zsófi, Újpest arcának segítségével. A győzteseket Bánkuti György, a Dunamenti Sporthorgász Egyesület elnöke ismertetette.
A díjazottak összesen 43,5 kilónyi halat fogtak, amiből a harmadik legeredményesebb csapat – Tihany János és Bodó Miklós– közel 9 kg, a második Csali Team 10,4 kg, és a legjobbak, a Csipet Család II 10,8 kilót fogott, megnyerve ezzel a legjobb csapatnak járó elismerést. A család még a legnagyobb súlyú halat kifogók kategóriájában is nyert, egy csaknem hat kilós amurral.

Az egyéni kategóriában Nagy Gézáné lett a bronzérmes több mint két kilós pontyával, Hummel Tamás közel 3 kilós fogásával a második, míg Szentgyörgyi Attila (3,18 kg) az első helyezést vívta ki. A nyertesek értékes horgászbotokat, orsókat és természetesen csillogó kupákat vihettek haza.
Újpest legjobb slambucát a Csak Csajok csapat készítette el.

Jövőre ismét lesz horgászverseny, ahol remélhetőleg újra megdőlnek a rekordok!

(antosa)

Még több kép az Újpest-Káposztásmegyer Facebook oldalon!