Meghosszabbodó érvényesség

  •  
  •  
  •  

A korábbi évektől eltérően január 6-a helyett január 10-én hajnali 2 óráig lehet használni a 2014-es naptári évre szóló bérleteket. A Budapesti Közlekedési Központnak ezzel az a célja, hogy az éves bérletet használó ügyfelei kényelmesen, zökkenőmentesen vásárolhassák meg jövő évi bérletüket.

Négy nappal meghosszabbítottuk a 2014-es naptári évre szóló bérletek érvényességi idejét, amelyeket így a korábbi évektől eltérően január 6-a helyett január 10-én hajnali 2 óráig lehet használni. Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a bérletvásárlást, hiszen várhatóan sokan akarják majd bérletüket megváltani a január 1-4. közötti hosszú hétvége után, ezért valószínűleg több értékesítési pontunknál is megnövekedhet a sorban állás ideje. Célszerű a vásárlást inkább korábbra, a csúcsidőszakon kívüli időszakra időzíteni hiszen már most is kaphatók a 2015-ös naptári évre szóló bérletek. Javasoljuk, hogy elsősorban a Deák Ferenc tér M-nél, a Ferenciek tere M-nél, a Kelenföld vasútállomás M-nél, a Keleti pályaudvar M-nél, a Kőbánya-Kispest M-nél, a Liszt Ferenc Repülőtérnél és a Móricz Zsigmond körtér M-nél található ügyfélközpontokat vegyék igénybe.

Hosszabb érvényességi idő

A 2014. évre szóló bérletek közül az alábbi éves bérletek érvényességét hosszabbítottuk 2015. január 10-én 02 óráig:

éves Budapest-bérlet természetes személyek részére, éves Budapest-bérlet nem természetes személyek részére,
naptári évhez kötött érvényességű (12 darab havi szelvényből álló)
kedvezményes éves Budapest-bérlet természetes személyek részére,
kedvezményes éves Budapest-bérlet nem természetes személyek részére,
kedvezményes éves Budapest-bérlet közoktatásban tanulóknak,
kedvezményes éves Budapest-bérlet felsőoktatásban tanulóknak,
kedvezményes éves Budapest-bérlet nyugdíjasoknak típusú bérletek decemberi szelvénye,
éves összvonalas Budapest-bérlet természetes személyek részére, éves összvonalas Budapest-bérlet nem természetes személyek részére,
arckép nélküli éves Budapest-bérlet.

Nem vonatkozik az érvényességi idő meghosszabbítása a nem naptári évre érvényes éves bérletekre, mert azok tetszőleges kezdőnappal válthatók, továbbá nem érinti a havi és negyedéves vagy más, rövidebb érvényességű bérleteket sem.

Az ünnepek alatt is nyitva vannak az ügyfélközpontok, illetve a jegy- és bérletpénztárak

2014. december 24-e és 2015. január 1-je között a BKK ügyfélközpontjai, valamint a jegy- és bérletpénztárak speciális, ünnepi nyitva tartással várják a jegy- és bérletvásárlókat, valamint azon ügyfeleinket, akik a közlekedéssel kapcsolatos ügyeiket szeretnék intézni. Az ünnepi nyitva tartás megismerhető honlapunk értékesítésipont-keresőjében – ahol akár helyszínre, akár már január közepéig nyitvatartási időre is keresve megtalálható a legközelebbi ügyfélközpont, pénztár vagy jegy- és bérletkiadó automata, illetve ebben a táblázatban

BKK