Megint beindult a felesleges felhalmozás

  •  
  •  
  •  

Bár az élelmiszerüzletek nyitva maradhatnak, már csütörtökön tömve voltak az áruházak, és az online rendelés kiszállítási ideje is megnövekedett.

Több olvasónk is jelezte, hogy a tegnapi kormányinfó után, ahol az ország szinte teljes bezárását jelentették be március 22-ig, az élelmiszer-áruházakban késő délutánra-estére érezhetően megnőtt a forgalom. A közösségi médiában is sokan számolnak be arról, hogy a tavaly tavaszról már jól ismert jelenetek ismétlődnek meg újra: tömegével veszik az emberek a toalettpapírt, tartós élelmiszert, lisztet, élesztőt, tejet és kenyeret.

A felhalmozás azonban felesleges, és nem csak azért, mert a járvány első hullámának tapasztalatai is ezt mutatják. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakszervezeti vezető szerint nem fordulhat az elő, hogy bárki is élelmiszer, gyógyszer, vagy fertőtlenítőszer nélkül maradjon, az áruházak raktárai felkészültek a rendkívüli helyzetre – éppen a tavalyi tapasztalatokra alapozva.

„Már érzékelni lehet a fokozott forgalmat az üzletekben, ahová a hétfőtől elrendelt óvoda- és iskolabezárások jegyében egyre többen térnek be az alapanyagok bőségesebb beszerzése miatt. Én azonban azt javaslom: Ne vásároljunk dömpingszerűen, mert az elmúlt egy év bebizonyította: senki nem marad enni- és innivaló, gyógyszerek, fertőtlenítők, alaptermékek nélkül!”

– fogalmazott a lapnak Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

, , , ,