Megkezdődött a vakáció

  •  
  •  
  •  

Túl a bizonyítványosztáson, valóban a nyári vakáció napjai telnek már. Dr. Molnár Szabolcs alpolgármestert arról kérdeztük, az önkormányzat miként segíti a gyerekeket, így a családokat abban, hogy biztonságban teljen és élményeket nyújtson a szünidő

– Kezdjük az önkormányzat táboraival. Hol táborozhatnak a gyerekek és mennyiért?
– Újpest Önkormányzata három, saját tulajdonában lévő, az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház fenntartásában működő táborában nyújt programokat. Generációk töltötték már a nyarat Újpesten, a Tábor utcai napközis táborban, ahol idén június 20-án indult az első turnus, és augusztus végéig az árnyas parkban peregnek a programok. A reggeltől délutánig nyitva tartó tábornak nincs külön térítési díja, az étkeztetés költsége megegyezik az iskolában fizetett díjjal. Katalinpusztán és Velencén a természet megismerésének további lehetőségét kínáljuk. Önkormányzatunk e két helyen azzal támogatja az újpesti gyerekeket, hogy minden résztvevőnek napi 1000 forintos támogatást nyújt az amúgy is méltányos térítési díjból. Ezáltal az egyhetes turnus számukra 6 ezer forinttal kerül kevesebbe, mint a máshonnan jelentkezőknek.

– Az önkormányzat ebben az évben is pályázatot írt ki az újpesti gyermekek és fiatalok táboroztatásának támogatására. Milyen eredménnyel?
– Az önkormányzat ez évi költségvetésében a Táborozási Alapra a tavalyihoz képest, 2 millió forinttal többet, összesen 14 millió forintot irányoztunk elő. Közel 170 pályázat alapján a szünidei táborokban résztvevő 3886, és erdei iskolákba induló 1226 diákot egyaránt támogatni tudtuk. Tekintettel a szünidei táborok pedagógiai jelentőségére, s arra, hogy egyre több az olyan gyermek, akinek kizárólag az önkormányzati forrás nyújt lehetőséget nyári táborban való részvételre, fontosnak tartom, hogy minden pályázatot támogattunk.

– Újpesten az önkormányzat indítja útjára a Szüni-dö- dő programsorozatot is…
– Hosszú a vakáció, így szükségesnek éreztük, hogy támogassuk a sportprogramokat kínáló lehetőséget, amelyet július 4. és augusztus 17. között hetente két alkalommal a Halassy Olivér Sportközpontban, egyszer pedig az Ifjúsági Sporttelepen lehet, térítésmentesen – akár egyetlen napra is – igénybe venni.
B. K.