Újpest Önkormányzatának honlapján közzétették a 2026-os Sziget Fesztivál előkészítésével kapcsolatos tájékoztatót, amely részletes információkat tartalmaz a Hajógyári-szigetet érintő lezárásokról, valamint az építési munkálatok ütemezéséről.
Az Újpest Önkormányzatának honlapján megjelent tájékoztatás szerint július 20-án, hétfő reggeltől július 26-án, vasárnap 20 óráig a sziget területe korlátozottan látogatható a fesztivál előkészítő munkálatai miatt. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan ebben az időszakban továbbra is látogatható az óbudai oldali gát, a természetvédelmi terület egészen a szigetcsúcsig, valamint a játszótér.
„A terület bármely részére belépni kizárólag saját felelősségre lehet, akkor is, ha ott épp nem zajlik munka. Kérjük, hogy a területen fokozottan ügyeljenek a közelben dolgozó munkagépekre, és kövessék az ott dolgozók utasításait” – olvasható Újpest Önkormányzatának oldalán.
A város oldalán megjelent tájékoztató szerint az alábbi változásokra kell számítani az elkövetkező időszakban:
- A sziget látogatható része is építési területnek minősül. Itt kisebb munkák a nyitvatartás ideje alatt is előfordulhatnak. Ezért a szigetre érkezőknek is karszalagot kell viselniük, amelyet a K-hídnál található infópontban vehetnek át. A karszalag felvételével elfogadják az építési terület házirendjét és a területen tartózkodás kockázatait.
- Az infópont a K-híd végénél található, rögtön, ahogy a szigetre megérkeznek, nyitvatartása minden nap 07:00 – 19:00.
- Július 20-án reggeltől a K-híd lezárásra kerül az autóforgalom elől. A szigetre kizárólag a H-hídon lehet behajtani a Sziget Zrt. által kiadott építő-bontó behajtási engedélyekkel (kivéve a Hajógyár területén működő irodákba, szórakozóhelyekre érkezők). Sportolási, kutyasétáltatási céllal a Szigetre behajtani július 20-tól nem lehet.
- A szigeten működő egyesületek, szervezetek részére a korábbi éveknek megfelelően biztosított a bejutás. Ők a kapcsolattartóikon keresztül vagy az irodavezetes@sziget.hu e-mail-címen tudnak behajtási engedélyt kérni.

A Hajógyári-szigetet és környezetét érintő lezárások és programok ütemezése, az alábbiak szerint zajlik:
- A Hajógyári-sziget nem látogatható július 26. vasárnap este 20 órától augusztus 22. szombat reggel 8 óráig. (Kivéve a Hajógyár területén zajló programok.)
- A rakparti forgalomkorlátozás augusztus 6. csütörtök 20:00-tól augusztus 16. vasárnap éjfélig tart.
- A Hajógyári-szigeten a programok augusztus 8-tól augusztus 16. hajnalig tartanak.
- Augusztus 22. szombat reggeltől a Sziget részlegesen megnyitásra kerül. Ebben az időszakban az építéskor érvényes korlátozások lesznek érvényben.
- Szeptember 1. hétfő reggeltől ismét korlátozás nélkül látogatható a Hajógyári-sziget. Utómunkálatok, takarítás, rekultiváció kisebb területeken ezt követően is zajlik majd.
Újpest Önkormányzatának oldalán lévő tájékoztató szerint a területtel, lezárásokkal kapcsolatos észrevételeiket a hello@szigetfestival.com címre küldhetik meg, továbbá az esetleges zajjal kapcsolatos bejelentéseket a lakossagibejelentes@sziget.hu címen, illetve a 06-80-315-000 telefonszámon tehetik meg.
Kép forrása: szigetfestival.com
SZFM