Meglepetésvendég a Bajzában

  •  
  •  
  •  

Rendhagyó módon kezdődött a Bajza József Általános Iskola elsőseinek a második tanítási nap. Az első tanítási órán ugyanis Dombi Rudolf érkezett a diákokhoz, akik az önkormányzat, az Újpest FC és az UTE közös ajándékait vehették át.

Az ajándékcsomag átadásán Wintermantel Zsolt, Dr. Gyarmati Eszter az Újpest FC ügyvezetője, és Őze István, az UTE klubigazgatója, valamint a frissen díszpolgári címet kapott Dombi Rudolf is megjelent a Bajza József Általános Iskolában.

Mint ismeretes, az önkormányzat, az Újpest FC és az UTE közös ajándékkal kedveskedik az újpesti elsősöknek, amely csomag egy tornazsákot, egy labdát, egy kulcstartót és mesekönyvet tartalmaz.

A labdák dedikálása előtt a polgármester a gyerekekhez fordulva emlékeztetett, hogy a labdákat aláíró Dombi Rudolf az iskolát és a sportot is Újpesten kezdte, majd jó eredményeket kívánt az elsősöknek.

Az 1. a osztályos Obsina Bálint egyike azoknak, akik szinte elsőként aláíratták a labdát. „Örülök a focilabdának, és annak is, hogy iskolába kerültem” – mondja. Bálint egyébként már jelenleg is sportol, jégkorongozik.

Ugyancsak sportol Fleisacker Milán is, ő viszont az UTE-ban focizik. „Én is örülök az aláírt labdának, s vele együtt az iskolának is” – tette hozzá.

Az újpesti, olimpiai aranyérmes Dombi Rudolf múlt pénteken, a városnapokon vehette át díszpolgári címét és a tanév második napján dedikálta az elsősöknek átadott labdákat. Szeptember 3-án másik újpesti olimpikonunk, a szintén díszpolgári címben részesült Berki Krisztián látogatott el az Erzsébet Utcai Általános Iskolába, ahol Dombihoz hasonlóan szintén aláírta az ajándékokat.

MOA