Megmentőjét szeretné megtalálni

  •  
  •  
  •  

Megmentőjét keresi olvasónk, Bakai István, aki a Stop Shop parkolójában lett rosszul és egy fekete Jeeppel közlekedő férfi hívott mentőt hozzá. Megmentette az életét.

Augusztus 30-a alighanem sokáig megmarad Bakai István emlékezetében. Olvasónk, évek óta bevált gyakorlatuk szerint, aznap is feleségével indult vásárolni. Ahogyan eddig, most is a bolt közelében várta autójával, hogy segítsen a bepakolásnál. Már akkor nem érezte jól magát. Röviddel később szorítást érzett a mellkasában. A többi közlekedő ebből annyit vett észre, hogy ő az autójával a kijelölt haladási iránnyal szemből akarja megközelíteni a másik kinézett parkolóhelyet. Arra emlékszik, hogy rádudáltak, kis híján meg akarták verni, azonban egy fekete Jeep sofőrje észrevette, nem egy szimpla szabálytalanságról van szó, Istvánnal valami nincs rendben.

István hallotta, amikor valaki azt mondja a férfinek, hogy menjenek (tovább), de az ragaszkodott hozzá, hogy megvárja a mentőt. A rohamkocsi a Víztorony irányából érkezett, a Jeep vezetője mutatta Istvánhoz az utat.

Közben a bolt egyik eladónője kijött az üzletből és egy pohár vizet adott Istvánnak, aki értesítette unokáját is, hogy rosszul lett, és nem tud hazavezetni.

A mentős kérdéseire is válaszolt, a kórházba érve a műtőben elájult.

Lapunkon keresztül szeretne köszönetet mondani nemcsak megmentőjének, hanem annak az emlékezete szerint nyolc-tízfős orvosgárdának, aki a Honvédkórházban megmentette az életét. Szintén hálás a balatonfüredi tüdőszanatóriumnak is, ahol a rehabilitációs időt töltötte. Mindenekelőtt viszont megmentőjét kéri, keresse meg őt, hogy személyesen is köszönetet mondhasson neki. István elérhetősége: 0620/807-57-56

MOA