Megnőtt a piac forgalma, bevált a parkolási rendszer

  •  
  •  
  •  

Sokat cikkeznek a napi sajtóban a megnövekedett parkolási díjakról, a különböző társaságok csillagászati bevételeiről. A Főtér-program munkálatai során kialakított új parkolási rendszer újabb változás előtt áll: az ideiglenes rácsokat korlát-rendszer váltja, a kézi jegykezelést pedig automaták. Önkéntelenül adódik a kérdés: mekkora bevétele származik mindebből az önkormányzatnak?

 

-Két számot említenék: a legkisebb tételt április 25-én 872 jármű produkálta 0, azaz nulla forint bevétel mellett. A legnagyobb „haszon” május 13-án 349 autó 4140 forintot hozott a konyhára. Csillagászati összegek.
-A nulla forint miként jött ki?
-Borzasztó egyszerű a helyzet: mivel két óra ingyenes, ennyi idő alatt a vásárlásait elintézi az ember és nem bérli ki ingyen és önkényesen 12-24 órákra a helyet, mer pénzébe kerülne. Folyamatos mozgás mellett nagyobb a létszám s mindezt megérezte a piac forgalma is, természetesen előnyére. Volt olyan nap, amikor 1700 autó fordult meg a parkolóban.
-Akkor ezen a témán túl is léphetünk. Hol tart a Főtér-program jelenlegi fázisa elméletben és a gyakorlatban?
– Az átépítés megkezdése 2009. április 20-tól vált lehetségessé, a kivitelező felvonult és azokat a munkákat, amik nem igényeltek különféle hatósági és kiviteli tervek csomópontjainak elkészítését, azokat a munkákat megkezdték, pl. a burkolatok bontását. Ezek alapján lehetséges még az engedélyezett fák munkaterületen történő kivágása, a megmaradó fák megvédése. Azonban a vízművek hozzájárulása kellett ahhoz, hogy a 80/100-as vezeték kiváltást végezzük, ami most történik ott abban az árokban, ezt azért hajtottuk előre a tervek folyamán is, mert a polgármester úr kérte, hogy a karácsonyi vásár idejére már rendben legyen. Ez a Duna-tengely, ami lemegy egészen a Templom utcáig. A gyakorlat követi a terveket.
-Sok módosítást igényelt időközben a tervdokumentáció?
-Nem, legfeljebb apróbb kérdésekben. Erre egy példa: van négy telefonfülke a területen, ezek megjelenése egyező kell, hogy legyen a tér arculatával, ez például egyeztetés alatt áll a telefontársasággal. Felszedték a felső burkolatot, most szállítják s őrölt állapotban ez visszakerül az ágyazatba építési hulladékként. Mivel itt a munkák nagy része a föld szintjén s a föld alatt zajlanak, nem olyan látványos a tevékenység, mint mondjuk egy parkolóháznál. Minden az ütemterv szerint halad.
-Egy régóta üresen álló, volt hentesboltot elbontottak, hogy biztosítani tudják a piaci áruszállítást. Ehhez kapcsolódott két kis üzlet is, nem okozott feszültséget a bontás? Ráadásul az utóbbiak a BKV területeként működtek idáig, BKV nélkül.
-A húsboltot bontási dokumentáció alapján bontottuk el, a BKV pavilon kitelepítése azért vált szükségessé, hogy ott a tér megkapja az arculatát. A BKV nem járult hozzá, hogy a húsbolt bontása idején elbontsák az ő pavilonját is, mert az ingatlan 2 és fél millió értéken nyilvántartott. Azt kérték, hogy rakjam össze a lemezeit és szállítsam be a telephelyükre és csináljunk minderről külön jegyzőkönyvet. Az önkormányzat már hónapokkal előtte felmondta a területhasználati jogát, ennek ellenére a BKV másik osztálya néhány kereskedővel három hónapra meghosszabbította a szerződést úgy, hogy ők fizettek nekünk 20 ezer forintot, de 200 ezerért adta ki a pavilont. Amikor ezzel szembesítettük a céget, végül közölte velünk ezelőtt 10 nappal a BKV, hogy ő ugyan nem fizet nekünk egy vasat se, de elbonthatjuk és eltűntethetjük a bódéját.
-Milyen más, hasonló beruházással lehet párhuzamba állítani a helyi Főtér-programot?
-Az V. kerületben zajlik például a Fő utca program, ott is párhuzamos tervezés mellett zajlik a kivitelezés is, ugyanezek a feltételek valósulnak meg, ott sem egyik pillanatra születnek meg az eredmények, hasonló nehézségekkel küzdenek. Ezek szakmai kérdések.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      Jelen Jelen pillanatban a starttól vagyunk egy hónapra, kiviteli tervdokumentáció készítése zajlik, azok a munkák vannak folyamatban, amelyek a tender tervdokumentáció alapján is elvégezhetők. Ilyen körültekintő háttérrel nem rendelkeznek a hasonló pályázati beruházások, ebből a szempontból példaértékű az itteni konstrukció. A többi hasonló pályázat messze nincs ilyen készültségi állapotban mint a miénk, mert ők később indították meg azt a feltételrendszert, amit a mi önkormányzatunk már régen megteremtett. Olyan a készültségi helyzetünk, hogy a pályázatot elbírálók értik, látják a beruházás iránti felelősséget. Ez döntő a siker elérésében.