Megnyílt a Károlyi-jég

  •  
  •  
  •  

A Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium udvarán átadták azt a korcsolyapályát, mely az UTE, a Gimnázium és a Sportország Egyesület közös összefogásával valósulhatott meg.

Közönségkorcsolyázással vette kezdetét a Károlyi Gimnázium udvari kosárlabda palánkjai közt kialakított jégpálya felavatása. Bár az esős idő nem kedvezett a jégen siklásnak, a jelenlévőknek ez korántsem szegte kedvét.


Az ünnepélyes megnyitón Dr. Selmeciné Dr. Csordás Mária a Sportország Egyesület elnöke, valamint Wintermantel Zsolt köszöntötte a megjelenteket. A polgármester hangsúlyozta, a pálya létrejötte jól mutatja az együttműködést az UTE, a Sportország Egyesület, valamint a Károlyi Gimnázium között.

A pálya felépítése ennek az összefogásnak köszönhető, mellyel a tehetségeket, az utánpótlás nevelést kívánják támogatni. Mivel az újpesti oktatási intézménybe is számos kiváló versenyző jár, nem volt kérdéses, hová épüljön a korcsolyapálya.

Az újpesti sport színéhez igazodó lila szalagot Wintermantel Zsolt polgármester és Őze István, az UTE klubigazgatója vágta át, hivatalosan is felavatva ezzel a Károlyi jegét. A köszöntők sorát Hirmann László, a Gimnázium igazgatója zárta, aki örömét fejezte ki a kezdeményezéssel kapcsolatban.


A frissen felavatott pályán ezután a Károlyi-s diákok csodálatos produkcióikkal: jégtánccal, szinkronkorcsolyával kápráztatták el a közönséget.

(antosa)