Megnyílt az Újpesti Karácsonyi Vásár!

  •  
  •  
  •  

A díszkivilágítás felkapcsolásával, közös ünnepléssel, nagysikerű szabadtéri koncerttel, számtalan árus portékájával, finom ételekkel és a hidegre forduló estén forró italokkal november 26-án megnyílt az Újpesti Karácsonyi Vásár. A Városháza melletti térbe beolvadt a színpad, a látogatók betöltötték a teret. Négy héten át tartó események kezdődtek – immár harmadik alkalommal – Újpesten.

Az ünnepvárás izgalmával, gyermeki kíváncsisággal volt tele a szíve annak, aki november 26-án a Városháza épülete mellett megnyílt Újpesti Karácsonyi Vásárba látogatott. Halk karácsonyi zene jelezte: azok, akik érkezőben vannak, az ünnepvárás jegyében jönnek. Kíváncsiak a karácsonyi díszkivilágításra, az első koncertre, az árusok által kínált portékákra, a vonzó csecsebecsékre. A szemet gyönyörködtető kirakatok mellett a gyomor sem panaszkodhatott: langalló, kolbász, hurka sült, és került a tálcákra, forralt bor, forró csoki, rumos tea pedig az Újpest matricás bögrékbe.

Üdvözlégy – mindenkinek

Érdeklődéssel fordultak az emberek egymás felé, örömmel üdvözölték egymást a régen nem látott ismerősök. Szeretettel ölelték egymást a családok, fiatalok, nagyszülők, kisgyermekek. A kicsik a vásár kapujában lévő első faház berendezését szemlélték hosszasan: a betlehemi jászolról a szülők, nagyszülők meséltek nekik. Igazi családi program vette kezdetét.

A vásár területére november 26-án, pénteken este, nem sokkal hat óra előtt már csak a faházakból világító fény szűrődött ki, tovább fokozva ezzel a várakozást, és az izgalmat. Amikor néhány perccel hat óra után Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere lépett a színpadra, már szinte teljesen megtelt a tér az érdeklődőkkel.  Újpest polgármestere nemcsak köszöntötte a gyerekeket, szülőket, nagyszülőket, hanem az ünnep jegyében született gondolatait is megosztotta velük. Többek között arról szólt, hogy ünnepek nélkül nincsenek hétköznapok, hétköznapok nélkül nincsenek ünnepek. A karácsony pedig különösképpen alkalmas arra, hogy kiszakadjunk a megszokott feladatok monotonságából, és egymás felé fordulva, kicsivel többet törődjünk egymással. Találkozzunk és örömet szerezzünk egymásnak, örüljünk a másiknak.

Találkozóhely a vásár

Wintermantel Zsolt polgármester mindenkinek a figyelmébe ajánlotta a megnyíló karácsonyi vásárt, amelynek a legfőbb értelme, hogy mi, újpestiek, találkozzunk egymással, és az ünnepi készülődés közös élményeiben osztozva örüljünk annak, hogy jó dolog közösséghez tartozni, jó újpestinek lenni.

Lelkünkben is készüljünk

Karácsony előtt megmozdul az egész ország – folytatta Wintermantel Zsolt polgármester. Mindenki készülődik, ajándékokat készít, keres, hogy örömet szerezzen családtagjainak, rokonainak, barátainak. Ünnepi díszbe öltöztetjük utcáinkat, tereinket, otthonunkat, s akkor lesz az ünnep igazán teljes, ha ünneplő ruhát öltünk a szívünkben is. Lelkünkben is készülünk a szeretet ünnepére. Újpest polgármestere a városrész minden lakójának azt kívánta: a gondokon-bajokon felülemelkedve, tiszta szívvel tudjon örülni szeretteinek és szeretet ünnepének. Miközben gondoljunk azokra is, akiknek egyedül kell ünnepelniük. Figyeljünk oda rájuk, kopogtassunk be hozzájuk, érezzék, hogy ők is tartoznak valahová – szólt a kérés.

Wintermantel Zsolt polgármester az adventi időszak mottójaként Weöres Sándor gondolatait ajánlotta a jelenlévők figyelmébe: “Egyetlen Parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy élni, dolgozni, cselekedni, hogy mindenkinek javára legyél” – s az önkormányzat képviselő-testülete nevében kívánt a jelenlévőknek, Újpest minden lakójának örömteli készülődést és szeretetteljes, meghitt karácsonyi ünnepeket.

(A köszöntő teljes szövegét ezen az oldalon olvashatják.)

Kigyúltak a fények

A köszöntő után Wintermantel Zsolt arra buzdította jelenlévőket, hogy kapcsoljuk fel együtt a díszkivilágítást, a karácsonyi fényeket! Arccal a fényfenyő felé fordulva megkezdődött a visszaszámlálás, tíztől egyig haladva diktáltuk a visszaszámlálás ütemét. Majd a morajlás – oh-de szép! – és kiáltás – sikerült! – jelezte a vásári nyitányát. Felgyulladtak az égők a fényfenyőn, a fácskákon, a lámpaoszlopokon.

Fényárban úszott a színpad is. Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra Duett karácsony című műsorának első számával képzeletben havas tájon suhantunk a ló vontatta szánon, miközben csilingelt a száncsengő… A sztárpárt és a karácsonyi ünnepek klasszikus énekeit örömmel fogadta, énekelte, dúdolta a közönség.

A Városháza körül a koncertet követően is nagy volt a forgalom. A fényárban úszó épület és tér messzire üzent: megnyílt az Újpesti Karácsonyi Vásár!

Leesett az első hó

Késő este és éjszaka mintha a mesealak, Holle anyó is ránk figyelt volna. A felrázott párnákból, dunnából hótakaró került Újpestre is. Megérkezett az első hó. Az igazi karácsonyi ünnepvárós hangulatnak azonban akadtak tevékeny programjai is. A szombati szabadtéri programok előtt a havat kellett eltakarítani a színpad elől. Síkosság mentesítő került a kövezetre. Feltámadt a szél, egyáltalán nem volt szabadtéri rendezvény-barát a fogadtatás. Mégis jól beöltöztetve, overallban, meleg sapkában, érkeztek a kicsik, hogy megnézzék, mi történik a padláson, azaz a Batyu színház előadásában a három kismalac miként bánik el a gaz farkassal… Talán mondanunk sem kell: a lurkók a kismalacok pártján álltak. Késő délelőtt A Kis Herceg történetében gyönyörködhetett a közönség a Színházikó Társulat előadásában.

A piacra érkezők a fagyos időben székelykáposztát fogyaszthattak. Mi tagadás, a forró tea, a forralt bor is fogyott a vásárban.

A szombati ünnepváró napnak szép befejezése volt Kegye János pánsíp-művész koncertje az Egek Királynéja Katolikus Főplébánia Templomban, ahova nagyon sok zeneszerető ellátogatott. A világhírű művész klasszikus karácsonyi dalokkal idézte meg a közelgő ünnep hangulatát.

Vasárnap délelőtt a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium alsó tagozatosai örvendeztették meg karácsonyváró előadásukkal a nézőket. Délután az újpestiek nagy kedvence, az Alma együttes varázsolt jókedvet a gyermekek és a felnőttek szívébe. A színpad előtt olyannyira sokan voltak, hogy az apukák tucatszám nyakukba ültették csemetéiket, különleges hangulatot kölcsönözve ezzel a térnek. A közös éneklés mosolyt csalt az arcokra. A koncerten azok a kívánságdalok is elhangzottak, melyeket a kicsik az interneten elküldött levelükkel kértek a zenekartól. A kívánságlistába a felnőttek is besegítettek, hiszen legalább annyira szeretik az együttes zenéjét, mint a gyerekek.

Az első gyertya lángja

A város adventi koszorúján vasárnap este 17 óra után néhány perccel lobbant fel az első láng. A művelet nem volt könnyű. Mint ahogyan Mészáros Kornél baptista lelkész is fogalmazott: kísérletet tesz a gyertya meggyújtására. A feltámadó szél ugyanis a színpadot sem kímélte, havas eső esett, majd hó. Végül az ember győzedelmeskedett a természet felett: fellobbant a láng.  A hagyományoknak megfelelően a gyertyagyújtásra a történelmi egyházak képviselői sorakoztak fel a színpadon: A katolikusokat Horváth Zoltán, az Egek Királynéja főplébánia plébánosa, Petőné Juhász Emília, a Belsővárosi Református templom beosztott lelkésze képviselte Mészáros Kornél baptista lelkész mellett, aki az evangélikusok, a távol lévő Solymár Péter lelkész úr üdvözletét is tolmácsolta. Megkezdődött az advent, a várakozás időszaka. Mészáros Kornél baptista lelkész örömének adott hangot, hogy az egyházak képviselői ezen ünnepség résztvevőiként is jelen lehetnek a város életében, és megnyithatják az adventi koszorú első gyertyájával a Krisztus születésének megünnepléséhez vezető ünnepségsorozatot. Marosi Nagy Lajos presbiter arról szólt az egybegyűlteknek, hogy miért is gyújtunk gyertyát. Az ünnepséget az újpesti baptista fúvósok adventi egyházzenével, a gyermekek A négy gyertya című jelenet előadásával tették emlékezetessé.

A karácsonyi vásár a hét minden napján várja az érdeklődőket, a kikapcsolódni vágyókat. Pénteken 18 órakor a Sugarloaf zenekar koncertjével folytatódik advent második hetének programja.

Részletes program: Újpesti Napló, Újpesti Közösségi Televízió, itt a weboldalon, illetve facebook-oldalunkon (Újpest-Káposztásmegyer) is.