Megújulhat az Újpest-Rákospalota vasútvonal

  •  
  •  
  •  

Több mint 250 milliárd forintos vasútfejlesztést tervez a kormány a következő években, jórészt uniós forrásokból − derül ki Fellegi Tamás fejlesztési miniszter képviselői kérdésre adott válaszából. A hálózatfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok előkészítés alatt vannak, ahogyan a Nyugati pályaudvar és a váci állomás átépítésének terve is.

Átépítenék például a Kelenföld−Százhalombatta, a Budapest-Nyugati pályaudvar−Rákospalota−Újpest szakaszokat, sőt utóbbi esetben Vácig újulna meg a pálya. Fejlesztenék a Kőbánya−Kispest−Cegléd közötti, illetve átépítenék a Szolnok−Szajol közötti szakaszt, és innentől a Püspökladányig tartó részen kiépítenék a biztonságosabb közlekedést elősegítő úgynevezett vonatbefolyásoló rendszert (ETCS) is − ennek költsége 12 milliárd forint lenne. (Idővel több mint 10 milliárd forintból − 50 százalékos támogatási arány mellett − a Talent és Flirt vonatokat, valamint a Traxx mozdonyokat is ellátnák az említett berendezésekkel.)

Az előbbi hálózatfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok az előkészítés fázisában vannak, ahogyan a Nyugati pályaudvar és a váci állomás átépítésének terve is. Az előbbi 34 milliárd forintba, az utóbbi 16 milliárd forintba kerülne. Ahogyan a többi beruházásnál, itt is százszázalékos uniós támogatási aránnyal számol a kormány. Szintén több milliárd forintot költenének a budapesti elővárosi vonalak mentén a P+R parkolók kialakítására.

Az esetenként több tíz milliárd forintos fejlesztések 2015-ig valósulnának meg, ezeknél azonban előrehaladottabb állapotban vannak a kisebb értékű, néhány száz milliós projektek. A vasúthálózat-fejlesztések jórészt a budapesti elővárosi közlekedési koncepció keretében valósulnának meg, de a kabinet még az idén benyújtaná a kecskeméti és a miskolci elővárosi közlekedési rendszerek fejlesztésével kapcsolatos pályázatokat is.