Megvan a három legfinomabb fagyi!

  •  
  •  
  •  

Tavaly indult útjára a verseny, mely Újpest legfinomabb fagylaltját volt hivatott megtalálni. A szigorúan újpestiek alkotta zsűri idén is döntött 2012 legjobb jeges nyalatjáról!

Hét újpesti cukrászda mérte össze fagylaltját a május 10-i versenyen, aminek a tavalyi győztes Andretti Cukrászda adott helyet. Az I. Újpesti Fagyiversenyhez hasonlóan idén is nagy lelkesedéssel készültek nem csak a cukrászok, de a zsűritagok is, akik Újpest-Káposztásmegyer facebook oldalán feltett kérdésekre helyesen és gyorsan válaszoltak, így juthattak a fagyikóstoló pozícióhoz.

Az édes versengést Wintermantel Zsolt polgármester nyitotta meg, majd egy kis fagylalttörténelmi előadás után – melyet Vojtek Éva, a Cukrászmester Magazin főszerkesztője osztott meg az édesség kedvelőivel –, rajtolt a mezőny. Három ízkategóriában indultak a fagylaltok: a legjobb citromot, a legfinomabb csokoládét, és a legízletesebb „ház specialitását” kellett megtalálni az ítészeknek. A feladat nem volt könnyű, hiszen mind a hét cukrászda a legjobb formáját, és a legfinomabb fagyiját hozta.

A huszonegy jeges nyalatot íz, illat, szín, állag és dekoráció alapján osztályozhatták a bírák egyestől ötösig. A fagylaltok minden bizonnyal elnyerték a kóstolók tetszését, nehéz volt ugyanis a döntés, fej-fej mellett haladtak a jeges nyalánkságok. Végül aztán megszületett a döntés, és a három győztes.

Kedves Újpesti Publikum! A legjobb csoki fagyiért a Horváth Cukrászdába, citromos fagyiért az Édes-Gyömbér Cukrászdába érdemes leginkább ellátogatni, aki pedig a legjobb házi fagyi specialitásra vágyik, az Andretti Fagyizó somlói galuskáját kell, hogy megkóstolja! Ez a három cukrászda és fagylalt érdemelte ki a versenyen az „Újpest Legjobb Fagyija 2012” címet.

A vetélkedő – a jó hagyományt folytatva – természetesen jövőre is folytatódik, még több fagyival!

A résztvevő cukrászdák:

  • Andretti Fagyizó
  • Édes-Gyömbér cukrászda
  • Horváth Cukrászda
  • Bambusz Terasz Fagyizó
  • Capri Pizzéria
  • Vadgesztenye Cukrászda
  • Grande Gelato