Megvan az első érem

  •  
  •  
  •  

Kaposváron került sor a röplabda Leány Országos Serdülő Bajnokság döntőjére, amelynek az UTE csapata is résztvevője volt. Lányaink az erős mezőnyben megszerezték a bajnokság 3. helyét és az ezzel járó bronzérmet!

A döntőben a miskolci Albrecht-MVSC-MISI, a Békéscsabai RSE, a HPQ Szeged, az ajkai Röpisuli Sportegyesület, az UTE és a Vasas Hofeka Óbuda szerepeltek. A csapatokat a helyszínen sorsolással két csoportba osztották, amelyekben körmérkőzésekre került sor. A sorsolás szeszélye folytán a három erősebb csapat azonos csoportba került.

A csapat játékára és eredményére Ratimorszky Károly edzővel együtt a Női Röplabda Szakosztály méltán büszke, ígéretesnek tartja a Budapesti Serdülő Bajnokságban és az Országos Serdülő Kupában való további jó szereplés lehetősége szempontjából.

Eredmények:
BRSE-Újpest 3:1
Vasas-Újpest 3:0
Újpest-MVSC 3:1, a győzelemmel az elődöntőbe került a csapat

Az elődöntőben ismét a Vasas következett
Vasas-Újpest 3:0
A harmadik helyért:
Újpest-HPQ Szeged 3:0

A sima győzelemmel az újpesti lányok megszerezték az újjáalakult női röplabda szakosztály első országos serdülő bajnoki érmét.

(g.g.)