Megverték az Újpest volt tulajdonosát

  •  
  •  
  •  

Megdöbbentő és egyben példátlan jelenetek játszódtak le vasárnap délután az Újpest–Videoton NB I-es labdarúgó-mérkőzés után.

A lilák 2-0-ra kikaptak, ám ez kevésbé volt meglepő, mint az, hogy a hazai szurkolók egy csoportja a lefújás után megtámadta és megverte a focicsapat korábbi többségi tulajdonosát, Tolnai Sándort (43), aki üzlettársával, Kukorelli Tiborral és Nemes Károly volt kommunikációs igazgatóval igyekezett elhagyni a Szusza Ferenc stadiont.

Az újpestiek egyik drukkercsoportjával korábban összetűzésbe kerülő Tolnait – aki tavaly vonult ki a fővárosi focicsapat mögül, miután az nehéz anyagi helyzetbe került, több százmilliós tartozást halmozott fel – az aréna Mildenberger utcai kapujánál „lepték meg”, szemtanúk szerint mintegy húszan támadtak rá. Előbb hátulról ütlegelték, majd miután a korábbi többségi tulajdonos, a labdarúgókat éveken keresztül patronáló üzletember szembefordult az üldözőkkel, elölről is kapott a legharsányabb féltucat fanatikustól. Ő járt a legrosszabbul, korábbi tulajdonostársát és a lila-fehérek szóvivőjét ugyanis főként szidalmazták.

A csetepaté a rendőrök megjelenését követően hamar véget ért, a sértett az eset után, még az este folyamán feljelentést tett.

(blikk.hu)