„Megvoltak a helyzeteink, de azokat egymás után hagytuk ki”

  •  
  •  
  •  

Az OTP Bank Liga 9. fordulójában csapatunk 2-0-s vereséget szenvedett a Bp. Honvéd otthonában. A lefújást követően vezetőedzőnk elmondta: megérdemelten nyert a Honvéd, azonban úgy érzi, hogy ellenfelünk büntetője előtt nem volt testi kontaktus Rajczi Péter és a Honvéd játékosa között.

Zoran Szpisljak:
– Először is gratulálok a Honvédnak, mert ellenfelünk ma megmutatta, hogyan kell rutinosan és a lehetőségeket jól kihasználva megszerezni a három pontot. Lehetne most arról beszélni, hogy egy-két szituációt érdemes lenne visszanézni, de tény, hogy a Honvéd ma megérdemelten nyert 2-0-ra. Mi hiába alakítottunk ki több gólhelyzetet is, kihagytuk azokat, és ezt a sportágat nem helyzetekre, hanem gólra játsszák. Az első félidőben mutatott játékunkkal elégedett lehetek, hiszen a játékosok betartották az utasításaimat, a második félidőben a kapott gól után viszont mást kellett játszanunk. Megvoltak a helyzeteink, de azokat egymás után hagytuk ki. Magabiztosabbnak láttam a csapatot, mint korábban, csak a helyzetkihasználással volt gondunk. Dolgozunk tovább, van mit tanulni ebből a mérkőzésből. Igaz, egy vereség után mindig szembetűnőbbek a hibák.
 
Vezetőedzőnk a kétes eseteket firtató újságírói kérdésre így válaszolt:
– Úgy érzem, az első gól előtti tizenegyesnél nem volt testi kontaktus Rajczi Péter és, de mindenképpen szeretném megtekinteni a mérkőzés felvételét.
 
Supka Attila:
– Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, mivel az Újpest az előző fordulóban 4-1-es győzelmével bizonyította, hogy jó csapat. Ennek megfelelően az első félidő tapogatózó játékot hozott, tartottunk egymástól, kerestük a fogást a másikon. A szünet után mi pörögtünk fel jobban, szereztünk két gól, és még rúghattunk volna többet is. Az igazsághoz tartozik, hogy a hajrában az Újpestnek is több lehetősége volt. Ebben a periódusban hiába kértem a játékosaimtól, hogy tartsuk meg és járassuk a labdát, várjunk a legjobb pillanatra, hogy gyors embereinket üres területre be tudjuk indítani, ezzel ellentétben sokszor mégis kapkodva, vaktában lövöldöztük be a labdákat. Értékes győzelmet arattunk.