Menetrendi változások márciustól

  •  
  •  
  •  

2016 márciusától több menetrendi változás is lesz a fővárosi közösségi közlekedésben. Ebben a hónapban ünnepek és az iskolai tavaszi szünet miatt is érdemes figyelni, hogy egy-egy napon melyik menetrend szerint lehet utazni Budapesten. Több közösségi közlekedési vonalon új, tavaszi-nyári idénymenetrend lép életbe.

Március 20-án (vasárnap) nyitva tart több főváros környéki hipermarket is, a BKK az azokat érintő buszjáratokkal biztosítja megközelíthetőségüket. A március 26-ról (szombatról) 27-re (vasárnapra) virradó éjszaka térünk át a téli időszámításról a nyárira, ezen az éjjelen az éjszakai járatok közlekedésére célszerű a szokásosnál nagyobb figyelmet fordítani.

Milyen menetrend szerint közlekedünk a márciusi ünnepnapokon, illetve tanítási szünetben?

2016 márciusában ünnepnapok (15-én az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulója, 27-én 28-án pedig a húsvét), valamint az iskolai tavaszi szünet miatt is érdemes figyelni, hogy az adott napon melyik menetrend szerint lehet utazni Budapesten a közösségi közlekedési járatokkal. Az alábbi napokon célszerű különös figyelmet fordítani a menetrendre:

• Március 5-e (szombat) áthelyezett munkanap, ekkor a pihenőnappá nyilvánított március 14-i (hétfői) napot dolgozzuk le. Ezen a napon a tanítási szünetek idején érvényes pénteki munkanapi menetrend,
• március 14-én (hétfőn) a szombati menetrend,
• március 15-én (kedden) a vasárnapi és ünnepnapi menetrend,
• március 24-én (csütörtökön), 25-én (pénteken) és 29-én (kedden) a tanítási szünetek alatt érvényes menetrend szerint közlekednek a fővárosi közösségi közlekedési járművek.

Március 15-e állami ünnepnap, a fővárosban több, útlezárásokkal is járó ünnepi rendezvényt tartanak. Emiatt számos közösségi közlekedési járat útvonala változik majd. Az ünnepi közlekedésről a BKK hamarosan részletes tájékoztatást ad.

Tavasztól sűrűbb járatkövetés több fővárosi vonalon

2016. március 6-tól (vasárnaptól) a Budai várba közlekedő 16-os buszcsalád (16-os, 16A, 116-os busz) járatai a hétvégi napokon sűrűbben közlekednek, mint a téli időszakban. A tavasztól megnövekedő budavári forgalmat kiszolgáló új hétvégi menetrend várhatóan október végéig lesz érvényben.

Március 12-től (szombattól) több vonalon lép életbe új, sűrűbb követést biztosító tavaszi-őszi menetrend:

• a D11-es, a D12-es és a D13-as hajóvonalon,
• a világ egyik legszebb vonalának választott 2-es villamosvonalon,
• a Széchenyi-hegyre közlekedő 60-as járat (Fogaskerekű), valamint
• a Budakeszire közlekedő 22A és a Margitszigetet bejáró 26-os busz vonalán.

Vasárnap is nyitva tartó áruházak megközelítése

Március 20-án (vasárnap) – élve a törvény adta lehetőséggel – nyitva tart több főváros környéki hipermarket is. Ezért a BKK az azokat érintő buszjáratokkal biztosítja megközelíthetőségüket. Március 20-án (vasárnap)
• az Auchan Törökbálint a 140B,
• az Auchan Maglód a 162-es,
• az Auchan Fót pedig 224-es busszal közelíthető meg.

Óraállítás március 27-én – figyeljen az éjszakai járatok közlekedésére

A március 26-ról (szombatról) 27-re (vasárnapra) virradó éjszaka térünk át a téli időszámításról a nyárira, ezért hajnali 2 órakor az órákat előre kell állítani 3 órára. Az óraátállítás miatt az éjszakai járatok hajnali 2 és 3 óra közötti indulásai értelemszerűen kimaradnak. Emellett egyes éjszakai járatok menetrendjében további változásokra is számítani kell.