Mesedömping a Lázár Ervin-iskolában

  •  
  •  
  •  

Különleges kezdeményezésre vállalkozott a Lázár Ervin Általános Iskola csapata. Nemrégiben huszonnégy órát szenteltek a mesemondásnak. A gazdag programhoz szülők, gyerekek, sőt színművészek, mesemondók is csatlakoztak.

A Lázár Ervin Általános Iskola elsődleges nevelési célként határozta meg az olvasóvá nevelést. Így született meg a huszonnégy órás mesemondás ötlete, amely március 28-án, pénteken reggel 9-kor kezdődött a „lázárosok” és a környező óvodások részvételével az iskola tornatermében.
– Nagyon szép és jó dolog mesét hallgatni, ám azokat, akik késztetést éreznek magukban, arra biztatnám, hogy ne csak olvassák vagy hallgassák a meséket, hanem ha kedvük van, írjanak maguk is – mondta el a megnyitón dr. Molnár Szabolcs alpolgármester, és kedvcsinálóként, ízelítőként harmadik osztályos kisfiának két évvel ezelőtti meséiből olvasott fel néhányat.
A megnyitó után megkezdődött a monstre mesenap. Az iskola tornatermében berendezett olvasósarokban szombat reggelig egymást követték a különböző korú mesemondók. A rendezvény részeként délután zajlott a kerületi mesemondó verseny, amelyen az induló alsós évfolyamok diákjai között hirdettek egy-egy nyertest. Az elsősöknél Szindekovics Gergő, a Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, a másodikosok közül Budai-Balogh Ervin, a Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium, a 3. évfolyamon Jakab Béla, az Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, míg a 4. osztályos mezőnyből Oláh Barnabás, a Bene Ferenc Általános Iskola diákja nyerte el az első helyezést.

G.R.