Mesélő újpesti házak

  •  
  •  
  •  

Nem mindennapi kiállítást nyitottak meg december 5-én a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnáziumban. Somos Zsuzsa Kovács Zoltán Vilmos Mesélő házak című mesekönyvéhez készült illusztrációit bemutató kiállítása a régi Újpest hangulatából idéz. Abból, amelyre a tárlatnak otthont adó igazgató is szívesen emlékezett vissza a megnyitón.

Hirmann László, a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium igazgatója a kiállítás megnyitóján felhívta a figyelmet, hogy a gyerekek életében fontos, feloldó szerepük van a meséknek, hiszen a kicsik ezek segítségével élik meg a mindennapi konfliktusaikat.

– Mikor a kötetet a kezembe vettem, az a Víztoronynál nyílt ki, pont ott, ahol gyermekkoromban sokat sétáltam, a magas épületet pedig még földszintes házak vették körül és még villamos járt az Árpád úton – idézett emlékeiből az igazgató.

Gondolatait azzal zárta, szeretné, ha a (régi Újpestet megelevenítő) rajzokból hozzá hasonlóan másnak is szép élmények jutnának eszébe.

Ugyancsak értékőrzésre irányította a hallgatóság figyelmét Kassai Endre, a Polgármesteri Hivatal Emberi Erőforrás Főosztályának vezetője is, aki úgy fogalmazott, hogy a mesekönyvben található Újpestet idéző képek nem csupán esztétikailag szépek, hanem egyben azt is bizonyítják, érdemes tenni a városért és ápolni gyökereinket.

A főosztályvezető hozzátette, az önkormányzat szívesen állt a kezdeményezés mellé, továbbá a mesekönyv szerzői egyben a felnőtteknek is üzenik: tudjanak olyanok lenni, mint a gyerekek.

A megnyitón megjelent Somos Zsuzsa az elhangzottakhoz annyit fűzött hozzá, hogy ő maga az Erzsébet utcai Általános Iskolában végezte az alsó tagozatot, unokája pedig szintén Újpesten harmadikos.

A megnyitó végén Dóka Andrea és Krizsik Alfonz színművészek a mesekönyv címadóját, a Mesélő házakat olvasták fel a közönségnek.

A tárlat 2013. január 10-éig tekinthető meg az intézmény nyitva tartási idejében.A helytörténeti jelleggel íródott mesekönyvet és illusztrációit már jól ismerik a Károlyi suli elsősei is, hiszen szeptemberben a város valamennyi iskolába lépő kisdiákjával együtt ajándékba kapták az önkormányzattól. A könyvet egyébként Újpest Önkormányzata megbízásából a Kossuth Kiadó adta ki.

kép és szöveg: M. Orbán András