Mészöly: Nem érdemtelenül győztük le a Kecskemétet

  •  
  •  
  •  

A Monicomp Liga 28. fordulójában az Újpest FC az utolsó percben szerzett tizenegyes góllal 2-1-re nyert a Kecskemét ellen. Mészöly Géza elismerte, nem volt igazán gördülékeny a csapat játéka, de ennek ellenére helyzetek sokaságát dolgozták ki, így nem érdemtelenül nyerték meg a találkozót.

– Az első félidőben nem azt a futballt játszottuk, amelyre készültünk, de a második negyvenöt percben már stabilabbak lettünk, ami elsősorban a cseréknek köszönhető. – mondta a találkozó után Mészöly Géza. – Egerszegi stabilitást adott a középpályán, míg Lázár minden megmozdulásában ott volt a veszély. A kecskemétiek többször tettek már nekünk keresztbe, így nagyon vártuk, hogy elkapjuk őket, ami – ha csak az utolsó utáni percben is, de – összejött. Ahhoz, hogy a meccs végére nagyobb fölénybe kerültünk, hozzájárult természetesen a kiállítás is, de már előtte is láttam, inkább mi irányítjuk a mérkőzést. Hittem a fiúkban, éreztem, meg tudják nyerni a találkozót.

A kecskemétiek vezetőedzője, Tomislav Szivics nem érkezett nyugodt állapotban a sajtótájékoztatóra, és igen szűkszavúan értékelte a mérkőzést.

– Nagyon szép volt az idő, jó volt a pálya. A pályán huszonkét játékos volt, az Újpest jobban kihasználta a helyzeteit, így megnyerte a mérkőzést. Tiszta szívből gratulálok az Újpestnek a győzelemhez.

Az Újpest FC a begyűjtött három ponttal a bajnoki tabella hetedik helyére lépett előre.