Most hétvégén ismét metrópótló busz jár az M3-as metró helyett a Lehel tér és a Deák Ferenc tér között
Folytatódik a megkezdett síncsere-program az M3-as metró vonalán, ezért a november 29-30-i, és a mostani december 6-7-ei hétvégén metrópótló autóbusz közlekedik a vonatok helyett a Deák Ferenc tér és a Lehel tér között, míg a metrószerelvények Újpest-Központ és a Lehel tér, valamint Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között viszik az utasokat. Idén és 2015-ben szakaszosan mintegy 42 ezer méternyi elhasználódott sínszálat cserél ki a BKV, amelynek köszönhetően megszűnnek a leromlott pályaállapot miatti sebességkorlátozások, így rövidebb lesz az utazással töltött idő, valamint csökkennek a pályafenntartásra fordított költségek. A síncserével az M3-as metró biztonságos közlekedését kívánjuk biztosítani a teljes infrastruktúra-felújítás megkezdéséig.
2014. november 29-én és 30-án (szombaton és vasárnap), majd december 6-án és 7-én (szombaton és vasárnap) az M3-as metró két szakaszra osztva, a Deák Ferenc tér és a Lehel tér közötti szakasz kihagyásával közlekedik,
· egyrészt Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér,
· másrészt Újpest-Központ és a Lehel tér között.
A Deák Ferenc tér M és a Lehel tér M között metrópótló autóbuszt indítunk M3-as jelzéssel.
Az M3-as metrópótló busz a Deák Ferenc tér M végállomástól a Lehel tér M felé Deák Ferenc tér–Károly körút–Deák Ferenc tér–Bajcsy-Zsilinszky út–Podmaniczky utca–Teréz körút–Nyugati tér–Váci út–Lehel tér útvonalon közlekedik, az alábbi megállóhelyek érintésével:
· Deák Ferenc tér M: a 9-es, a 909-es, a 914-es, a 914A, a 916-os, a 931-es, a 950-es, a 950A, a 979-es, a 979A és a 990-es busz megállóhelye,
· Arany János utca M: a 9-es, a 914-es, a 914A, a 931-es, a 950-es és a 950A busz megállóhelye,
· Nyugati pályaudvar M: a 914-es, a 914A, a 950-es és a 950A busz megállóhelye
· Lehel tér M: a Váci úton a piac mellett.
Az M3-as metrópótló busz a Lehel tér M végállomástól a Deák Ferenc tér M felé a Lehel tér–Váci út–Nyugati tér–Teréz körút–Podmaniczky utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Károly körút–Deák Ferenc tér útvonalon közlekedik, az alábbi megállóhelyek érintésével:
· Lehel tér M: a 133-as busz korábbi végállomása,
· Nyugati pályaudvar M: a 9-es, a 914-es, a 914A, a 923-as, a 931-es, a 950-es és a 950A busz megállóhelye,
· Arany János utca M: a 9-es, a 914-es, a 914A, a 931-es, a 950-es és a 950A busz megállóhelye,
· Deák Ferenc tér M: a 9-es, a 914-es, a 914A, a 916-os, a 931-es, a 950-es, a 950A és a 990-es busz megállóhelye.
A kétszeri átszállás, azaz harmadik felszállás is szükségessé válhat. Ilyenkor a már kétszer kezelt vonal- és gyűjtőjegyek újabb kezelése nem szükséges. A metrószakaszjegyet a metrópótló buszról a metróra vagy a metróról a metrópótló buszra történő átszálláskor a számkocka nélküli végén kell kezelni.
BKK