Miben hibázott Hófehérke?

  •  
  •  
  •  

Egyebek mellett a címben megfogalmazott dilemmára kereste a választ a napokban a Virág utcai óvoda Búzavirág csoportja Farkas Dóra rendőr hadnagy segítségével, az Ovi-zsaru program keretében.

De ne szaladjunk annyira előre: sok mindennek meg kellett történnie, mire a Búzavirág csoport szembe találta magát a talánnyal. – Az Ovi-zsaru programról egy szülőtől értesültünk, aki maga is rendőr – avatott be az előzményekbe Palatinus Antalné, az intézmény vezetője. Az ovi-zsaru programot a Székesfehérvári Rendőrkapitányság bűnmegelőzési csoportja dolgozta ki, s az ehhez szükséges egységcsomagot tőlük vásárolta meg az óvodánk. – Nálunk Leskóné Tóth Andrea óvónő a témafelelős és összesen négy csoportunkban futtatjuk végig a programot. – Életkoruk miatt a nagyok és a középső csoportosok alkalmasak arra, hogy részt vehessenek a hat témakört felölelő előadássorozaton – veszi át a szót Leskóné Tóth Andrea óvónő, aki ezután bekísér a Búzavirág csoportba. Itt a gyerekek már félkörben ülnek és izgatottan figyelik Dórát, aki előkészíti a vetítő gépet. Az ovisok tudják mi fog következni, hiszen ez már a második találkozásuk a rátermett rendőrnővel. Legutóbb, a búcsúzáskor azt ígérte a gyerekeknek, hogy levetíti nekik a Hófehérkét.

A vetítővásznon megjelenő történet többüknek ismerős már, de mégis fegyelmezetten hallgatják a mesét. “Alig harapott a mérgezett almába, máris holtan rogyott össze!” – A dermedt csendet csak egy kisfiú aggódó hangja töri meg: – És meg is halt? Választ a következő képkockákon kap: a törpék üvegkoporsóban viszik Hófehérkét a királyfi után. Ám egy döccenőnél kiugrik a mérgezett alma a lány torkából és Hófehérke életre kel…

A vetítést követő beszélgetésben Dóra a gyerekeknek szegezi a kérdést: – Jó, hogy elfogadta Hófehérke az idegentől az almát? Az ovisok kórusban válaszolnak: – Nem!

És így, szinte észrevétlenül tanulták meg, hogy idegentől ne fogadjanak el semmit és azt sem szabad elhinni, amit egy idegen mond.

A vetítés és az azt követő beszélgetés egy órát vett igénybe, ami kétszerese annak, ameddig egy óvodai foglalkozás tartani szokott, a gyerekek mégis fáradhatatlan résztvevői voltak a programnak, mert Dóra folyamatosan le tudta kötni a figyelmüket.

– A Hófehérkés vetítésen kívül öt foglalkozásból áll az ovi-zsaru program: ki az idegen; veszélyes eszközök; különböző szabályok; közlekedés; egyedül otthon – avatott be a folytatásba Leskóné Tóth Andrea óvónő.

(Farkas Dóra rendőr hadnaggyal készült interjúnkat itt olvashatják: Személyes ismerősünk.)