Mikulás forralt borral, Bon Bon-nal

  •  
  •  
  •  

Gyermekprogramok, jó zene, kitűnő hangulat, forralt bor és finom falatok – mindezt megtapasztalhatta, aki kilátogatott advent második hétvégéjén a Szent István térre.

December 6-án, Miklós napján nyílt meg az idei Karácsonyi Vásár. A programsorozat első hétvégéjén, több helyszínen is találkozhattak a gyermekek a Mikulással. Elsőként december 6-án a Szent István téri forgatagban, ahol szaloncukrot osztogatott az apróságoknak. Szombaton is felbukkant, mégpedig az Ifjúsági Házban, ahol azokat az előzetesen regisztrált újpesti gyerekeket fogadta, akik szerettek volna találkozni és lefényképezkedni vele. A bátor csöppségek közül többen verset mondtak a nagyszakállúnak, akadt, aki énekelt neki, miközben sorra készültek róluk a jobbnál jobb fotók.

A kicsiket több program is várta szombaton. Délelőtt kézműves foglalkozás zajlott a Városházán, ahol a gyerekek karácsonyfadíszeket készítettek. 10 órától a Bab Társulat „fenevadjai” vették át az uralmat a téren egy hangulatos előadással. Délután az evangélikus gyülekezet is műsorral kedveskedett a karácsonyi vásárra érkezőknek, majd Solymár Péter evangélikus és Mészáros Kornél baptista lelkészek együtt gyújtották meg az adventi koszorú gyertyáit. Ezt követően Wintermantel Zsolt hivatalosan is megnyitotta az ünnepi vásárt.

A polgármester szavait követően a Bon Bon együttes lépett színpadra, akik a komoly hideg ellenére is felforrósították a hangulatot. Műsorukban a karácsonyi ihletésű nóták mellett a jól ismert Bon Bon slágerek is felcsendültek, de egy-két újdonság sem hiányzott a műsorukból.

Az első hétvégét a vasárnap délutáni komolyzenei koncert sorozat részeként a MÁV Szimfonikusok teltházas műsora zárta a Városháza Dísztermében.
Az árusok megfelelő mennyiségű forró itallal készültek a hidegre. A felnőttek körében leginkább a forralt bor, és a puncs aratott sikert, míg a kisebbek forró teával és sok tánccal védekeztek az embert próbáló hideg ellen. 


Szombat délután, az Újpesti Cseriti faházánál az Édes Karácsony elnevezésű akcióban a kerület hírességei, ezúttal a sportolók, az olimpiai bajnok Dombi Rudolf és párja, az úszó Verresztó Evelin, a labdarúgó Simon Krisztián és Bruno Moraes kínálták kedvenc házi süteményeikkel az adományozókat. A legszerencsésebbeknek jutott a két olimpiai bajnok, Gyurta Dániel és Martinek János által hozott finomságokból is.

G.R.

További fotók az eseményről IDE KATTINTVA érhetők el.