•  
  •  
  •  

A Költészet Napján egész napos versünnepet rendez az Ady Endre Művelődési Központ és az Újpest Színház. József Attila születésnapján, április 11-én, 11.00 órától késő estig az Újpesti Polgár Centrumban zajlik az Ady Endre Művelődési Központ és az Újpest Színház művészeti vezetése által útjára induló versmondó fesztivál. Az előkészületekről a rendezvény ötletgazdáját, Krizsik Alfonz színművészt kérdeztük.

– Mit kínálnak erre a napra?
– A vers örömét, a versmondás szépségét kínáljuk mindazoknak, akik betérnek az Árpád út 66. alatti kamaraszínházba. József Attila születésnapját ünnepeljük, de például Márai Sándor is ezen a napon született. Újpest költője Berda József emlékét, művein keresztül, szintén körünkben tudjuk majd. Élményteli, vidám születésnapnak nézünk elébe.

– Miként zajlik a program?
– Bárki színpadra léphet és elmondhatja, felolvashatja kedvenc versét, meghallgatja más szavalatát. Jönnek óvodások, általános- és középiskolások. Többek között a Könyves Kálmán Gimnázium közösen diákjai, akik közös verssel készülnek vagy például a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ dráma fakultációsai. Az Újpest Színházban fellépő színészkollégáim verses kötettel érkeznek, és a betérőkkel is verselnek. Minden lehetséges, ami a verssel kapcsolatos.

– Kik mondanak verset?
A névsor terjedelmes. Jön például Dunai Tamás, Maros Gábor, Szolnoki Tibor, Zsadon Andrea, Dóka Andrea, Kecskés Tímea, Kiss Ramóna, Kondákor Zsófi, megzenésített versekkel készül Babicsek Bernát, hogy csak néhány nevet említsek.

B. K



„Hozz egy verseskötetet!”
címmel felhívással fordulunk a látogatókhoz – mondja Krizsik Alfonz. A könyvekbe nevek, üzenetek írhatók például. A színművészek kézjegyével, az Ady Művelődési Központ pecsétjével is ellátandó lapoldalak a 2012-es újpesti április 11-ére emlékeztethetnek majd bennünket.

Folyamatosan bővülő információk és részletes program: www.adymk.hu