Minden diák nyert a vetélkedőn

  •  
  •  
  •  

A kommunizmus áldozatai címmel rendezett vetélkedőt Újpest Önkormányzata négy újpesti gimnázium diákjai között. A kezdeményezés a Bródy Imre Oktatási Központból indult, Újpest Önkormányzata pedig támogatta a négy részes programsorozatot.

Először tartottak vetélkedőt az újpesti gimnazisták körében az 1956-os megemlékezés jegyében. Az egész éven átívelő programsorozaton a Babits Mihály Gimnázium, a Bródy Imre Oktatási Központ, a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium, a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium és a Könyves Kálmán Gimnázium hét-hét fős csapata vett részt.

– Tavasszal Recskre látogattak el a gyerekek , ahol történeti áttekintést kaptak a munkatáborban történtekről. Ezután a Terror Házában nézték meg az aktuális kiállításokat. Nyáron az Újpesti emberek címmel készítettek a csapatok egy-egy powerpoint prezentációt, amelyben az 1956-os forradalom újpesti eseményeit dolgozták fel. Ezeket a rendezvénysorozat záróprogramján, az  október 23-i megemlékező vetélkedőn mutatták be. A  programsorozat nagyon sikeres volt, mert a diákok autentikus forrásokból tájékozódhattak az 1956-os forradalom eseményeiről és az érettségire való felkészülésben is sokat segített a vetélkedő – mondta el lapunknak Giczy Béla, a Bródy Imre Oktatási Központ igazgatója. 

A vetélkedő zsűrijét Dr. Molnár Szabolcs alpolgármester, Máté Áron történész, a Terror Háza munkatársa, Romhány Ildikó, az Újpesti Történelem Tanárok munkaközösségének vezetője valamint Kende Zsuzsanna, az önkormányzat művelődési osztályának munkatársa alkotta.

Az Újpesti Polgár Centrumban rendezett vetélkedőn nem hirdettek vesztest, mind a négy csapat nyert. Élményeket, tapasztalatot szereztek, iskolájuk könyvtárát pedig egy-egy magyar történelmi könyvcsomaggal gazdagították.

A vetélkedőn a Babits Mihály Gimnázium csapata gyűjtötte a legtöbb pontot.