Mindenben rekordot döntött az idei városnapok

  •  
  •  
  •  

20. alkalommal rendezte meg az Önkormányzat az Újpest várossá nyilvánításának évfordulója tiszteletére alapított rendezvénysorozatát, az Újpesti Városnapokat

Díszpolgárrá avatott olimpikonok, színházi bemutató, kiállítások, koncertek, szépségverseny, zsibvásár, városnéző buszok, játékok – mind ennek részese lehetett az, aki ellátogatott a 2012-es Újpesti Városnapokra.   

Az augusztus 29. és szeptember 2. között lezajlott rendezvények között a legjelentősebb az Újpest Díszpolgára címek átadása volt augusztus 31-én, hiszen a városrész legrangosabb életműdíját az önkormányzat idén először ítélte oda két fiatal sportembernek, Berki Krisztián és Dombi Rudolf olimpiai bajnoknak. Karakas Hedvig, aki 5. helyezést ért el Londonban, Újpest Önkormányzatának Elismerő Oklevelét kapta meg.  
  
A világhírű versenyzőket szeptember 2-án a Szent István téri nagyszínpadon köszöntötte Újpest nagyközönsége előtt Wintermantel Zsolt polgármester. A szeretett újpesti olimpikonok több ezer autogramot adtak a türelmesen várakozó rajongóiknak.

A képzőművészet iránt érdeklődők az „Újpesti képzőművészek az Újpesti Városnapokon” című kiállítást látogathatták meg a Polgárcentrum Galériájában. A Gyermek Galériában az Újpesti Sajtó Kft által meghirdetett Élet-képek című fotópályázat győztes képeit állították ki. 

Aki színházra vágyott, annak sem kellett elmennie Újpestről ezen a hétvégén. Augusztus 30-án mutatta be közös előadásban az Újpest Színház és a Pódium Színház a nagysikerű, Egy szoknya egy nadrág című darabot a Szent István téri Nagyszínpadon.

Az Újpesti Önkormányzat a könnyűzene rajongóinak kedveskedve neves hazai sztárokat hívott meg. A városháza környéki tereket teljesen betöltötte az a rekordszámú, több ezres tömeg, amely a Bikini és a Back II Black együttes, valamint a televíziós tehetségkutató versenyek csillagai, Radics Gigi, Tarány Tamás, Tóth Gabi, Kováts Vera, Kocsis Tibi, valamint az újpesti focista-rapper Curtis, és BLR koncertjeire jöttek el. 

Ismét megválasztották Újpest Arcait, akik 1 éven át képviselik majd városrészüket az önkormányzati rendezvényeken.

Bár volt, amikor elcseperedett az eső, ez sem zavarta meg a résztvevőket abban, hogy kipróbálják magukat a Sportszigeten, vagy egy-egy ügyességi játékban.

Igazi retró hangulatot teremtett az az Ikarus Cabrio busz, amely Káposztásmegyer és Újpest központja között szállította a városnézőket. A kicsik legnagyobb örömére „kisvonat” is közlekedett a Duna-part és a városháza között. Őket egyébként bábszínház, gyermekelőadások, ugrálóvár és mászófal is várta.

Újpest Önkormányzata minden programot ingyenesen biztosított a látogatók számára. Ha ez nem így lett volna, valószínűleg akkor is telt házzal zajlik a négynapos rendezvénysorozat, hisz igazi színes kavalkád, minőségi műsorok várták a várossá nyilvánítás évfordulóján az ünneplőket. 

Ezen a hétvégén ismét jó volt újpestinek lenni!