MINDENKINEK KÖSZÖNÖM!

  •  
  •  
  •  

 
Tisztelt Újpestiek! Kedves Barátaim!
Az Önök bizalmából húsz éven át vezettem városunkat, de mint tudják, idén már nem indulok a polgármesteri székért. Nem búcsúzom, mert továbbra is számíthatnak rám, azonban szeretnék elköszönni és megköszönni azt a két évtizedet, melyet közösen éltünk meg, mely minden egyes napján együtt dolgoztunk Újpestért, Újpest sikeréért.

Néhány nap múlva, az önkormányzati választáson fontos döntést hozhatunk Újpest jövőjéről, a saját jövőnkről.

Mivel nem indulok, városunknak mindenképp új vezetője lesz, ezért különösen nagy felelősséget ró rám a mostani választás. Továbbra is jó kezekben szeretném tudni közös otthonunkat, Újpestet, és azt a közösséget, amelyet legjobb tudásom szerint igyekeztem szolgálni az elmúlt két évtizedben.

Az Újpestért Egyesület, melynek alapító tagja vagyok, az elmúlt években olyan támogatást adott nekem, mely a nehezebbnek tűnő időszakok sikeres átvészelésében segített. Már nem politikusként, és nem polgármesterként, de az Újpestért Egyesület meghatározó tagjaként a következő években is lesz véleményem, javaslatom Újpest jövőjével kapcsolatban. Városunk mindig akkor volt igazán sikeres, amikor sokan összefogtunk. Most is az összefogás segíthet abban, hogy Újpest  

nyertese legyen a következő éveknek. A lehetőség adott, hiszen az országgyűlési választásokon bekövetkezett fordulat Újpest számára is új távlatokat nyitott. Ezt ki kell használnunk.
Újpestnek olyan polgármesterre van szüksége, aki a politika minden szintjén dolgozik, de Újpest címerét tűzi a zakójára. Egy ízig-vérig újpesti emberre, aki nem csak néhány éve él itt, akit minden Újpesthez köt, és akiben épp ezért mindig van erő és bátorság, hogy elszántan és makacsul képviselje az újpestiek érdekeit. Olyan emberre, aki a nehéz helyzetekben sem futamodik meg.
Én már választottam, tudom kire szavazok. Kérem szavazzon Ön is, mert mint tudják, szavazatok vezetnek a sikerhez.
A választás tétje nagy. Sokan gondolják, hogy ez már egy lefutott mérkőzés. Ez nem így van, higgyék el nekem. Mindannyiunknak ott kell lenni, és az összefogásra szavazni október 3-án ahhoz, hogy Újpest győzzön.

Tisztelettel és barátsággal:

Dr. Derce Tamás

polgármester