November első napján, amikor az Egyház azokat ünnepli, akik már odaát vannak a mennyei boldogságban, az esti Szentmise után régi hagyományt követve közösen lemegyünk templomunk urnatemetőjébe elhunyt szeretteinkért imádkozni a feltámadt Krisztus szobránál. Aki teheti ilyenkor felkeresi hozzátartozói sírját, hogy virágot vigyen vagy gyertyát gyújtson és egy imával megemlékezzék azokról, akik előttünk távoztak el a földi életből. És mivel a boldogság utáni vágy a szívünkbe van írva, ez a két ünnep elválaszthatatlanul összetartozik, még a templomba nem járók körében is. Az Egyház meggyőződéssel vallja, hogy a hívő ember számára halála napja egyben mennyei születésnapja is.
Bár József öcsémmel törekszünk az életszentségre, azért ez még csak távoli közelítés, mindenesetre az ő születésnapja (november 4.) és az enyém (november 8.) közé esik Édesanyánk halálának napja (november 5.), vagyis a mennyei születésnapja. Halottak napja, arra emlékeztet minket, hogy aki erre a világra született, az egyszer meg is fog halni. Itt kell hagyjuk ezt a földet, és nem viszünk magunkkal semmit. „Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza.” (Jób 1,21) Mindenszentek ünnepe, arra hív minket, hogy létezik Mennyország, valaki vár minket, az életünknek van egy nagyobb értelme. „Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek. Kerüljétek a tisztátalanságot.” (1Tessz 4,3)
Ezt a két ünnepet Jézus Krisztus személye köti össze a számunkra, hiszen ő valóságosan meghalt, és valóságosan feltámadt. Ez a kereszténység legnagyobb örömhíre. Meghalni mi is tudunk, de életet adni magunknak nem. Szívünkben vágyakozunk az életre, de saját erőnkből elérni nem tudjuk. A húsvéti misztérium ezt a két eseményt kapcsolja elválaszthatatlanul össze, és ezt jeleníti meg a halálból feltámadt Krisztus szobra urnatemetőnkben. Mert Isten meghív minden bűnös és halandó embert az örök életre. Erről nem diplomát és oklevelet akar adni, hanem magát a valóságot. Ahogyan megadta, a szüleink közreműködésével ezt a földi véges életet a kérésünk nélkül, úgy szeretné megadni nekünk a végtelen örök életet is, de ehhez már szükséges a mi beleegyezésünk, akaratunk is!
Tévedni emberi dolog, de a tévedésben megátalkodni már bűn, vagy legalábbis oktalanság. Akit már egyszer becsaptak például egy utcai valutaváltáskor, az már óvatosabb; már tudja, hogy a látszat sokszor csal. Gyermekeink azért járnak iskolába, hogy az életre tanuljanak. Bár kapunk osztályzatot a teljesítményünkre, de a cél nem az ötös, hanem az életünk boldogsága. A teremtő Isten a legjobb tanárunk, aki életünk eseményei által és a mi szabad döntéseink alapján igazságban akar minket a boldogságra vezetni. De az Élet iskolájában tényleg a LÉT A TÉT. Lenni vagy nem lenni, de nem csak e földi élet, hanem az örök élet tekintetében is.
Isten nem a „mintha” istene, hanem igaz Isten, a valóság Istene. Amikor Mózes azt kéri Istentől, hogy mutatkozzon be, akkor „Isten ezt válaszolta: ’Én vagyok, aki vagyok.’ Azután folytatta: ’Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok.’” (Kiv 3,14) Az ő léte végtelen és örök, de a hit által minden embert szabadon meghív a valódi és teljes életre.
Kosinsky Béla, plébános, Budapest-Újpest-Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia