Minősítés az Észak-pesti Kutyás Szolgálatnak

  •  
  •  
  •  

Nemzeti minősítő gyakorlaton vett részt és szerzete meg a nemzeti minősítést az Észak-pesti Kutyás Szolgálat október 21-én. A gyakorlat az Országos Polgári Védelmi Szövetség által szervezett Európai Önkéntes Polgári Védelmi Szervezetek fórumának V. Tudományos Konferenciájának záró mozzanata volt.

A gyakorlaton a feltételezett szituáció szerint egy földrengés következtében megrongálódott épület romjai alól két főt kellett felkutatni, kimenteni, majd ellátásban részesíteni. A végrehajtott feladatok: elsősegélynyújtás, kötéltechnikával történő mentés és felderítés, kutyás keresés, törzsirányítás, valamint drónok alkalmazásával kárhelyfelderítés zajlott. Az Észak-pesti Kutyás Szolgálaton kívül a mentési feladatokban a Budapesti Önkéntes Mentő Egylet Katasztrófa-elhárítási Csoport Alapítvány, valamint az AMS Mentőszolgálat is részt vett.

A speciális mentőszervek munkáját az igazgatóság polgári védelmi főfelügyelője megfelelőre értékelte, így az Észak-pesti Kutyás Szolgálat a nemzeti minősítéshez vezető út első akadályát sikeresen teljesítette. A rendezvényt a Konferencián résztvevő külföldi szakemberek is megtekintették.